eminem 2001-ben

Akik mögé a sztárok bújnak – a zeneipar 3 népszerű alteregója

Egy félénkebb előadónak óriási segítség lehet, ha egy extravagáns, szókimondóbb alteregó mögé bújhat, és olyan személyiséget testesíthet meg, ami távol áll valódi énjétől. Most pedig elhoztunk három híres karaktert, amik alapjaiban határozták meg a következő előadók karrierjét.


David Bowie (Ziggy Stardust, Aladdin Sane, Blind Prophet)

Ahogy nőtt David Bowie hírneve, azzal egyenesen arányosan az a vágya is, hogy a rajongók és a kritikusok találgatni kezdjenek róla. Ki is ő pontosan? Mi a szexuális orientációja? Különös, androgün megjelenésével pedig adott is okot a pletykára, így nem kellet sokáig várnia azzal, hogy a bulvársajtó közkedvelt témája legyen.

Majd bemutatta a popvilágnak Ziggy Stardustot, az egyik leghíresebb alteregóját.

1972-es albuma, a The Rise and Fall of Ziggy Stardust and the Spiders from Mars pedig igazi ikonná emelte. Vad jelmezekben és őrületes sminkekben mutatkozott, amelyek valamiféle zabolátlan jövőt vetítettek előre. Bowie, aki magát Stardustot alakította, egy új korszakot jelzett a rockzenében, amellyel mintha hivatalosan is bejelentette volna a hatvanas évek és a woodstocki korszak végét.

Ziggy számomra egy nagyon egyszerű dolog volt. Egy űrlény rocksztár, hogy az előadásom kirívóbb legyen beöltöztem neki, és eljátszottam őt, de ennyiben hagytam a dolgot. Mások elemezték, és próbálták megfejteni. Sokkal többet gondoltak bele, mint amennyit én beletettem

– nyilatkozta egyszer az énekes.

Bár Ziggy története, bármennyire is jól dokumentált, többnyire a rajongók műve, az ezzel járó szeszélyekkel és ellentmondásokkal együtt. Például heves vitákat váltott ki a fanok körében az is, hogy Aladdin Sane alteregója különálló-e Ziggytől vagy sem.

De ott van még Bowie utolsó alteregója, a ritkán említett Blind Prophet is.

Ez is érdekelhet:Hat botrány a zeneiparban, amit nehéz lenne elfelejteni

Beyoncé (Sasha Fierce)

Melyik szupersztár vált híressé egy alteregó segítségével, hogy aztán szertelenül megölje, amikor kinőtte azt? Bár David Bowie csinálta ezt először Ziggy Stardusttal, ez egy másik történet. A Ziggy Stardustot azonban fontos észben tartani, mert az idegen rockmessiás és Beyoncé Sasha Fierce-je közötti párhuzam jól érzékelhető.

Ziggy és Sasha egyaránt abból a szükségszerűségből született, hogy olyan energiájú dalokat adjanak elő, amelyekhez alkotóik személyesen nehezen tudtak kapcsolódni. Bowie a korai dalokat olyan történetekként írta meg, amelyeknek egy bizonyos karakterre volt szükségük, hogy elmeséljék őket, így ő maga vált azzá a karakterré, hogy segítse a narratívát.

Beyoncé Sasha Fierce-t hasonlóan keltette életre, mint a szabad és szexi színpadi jelenlétet, amelyre dalainak szüksége volt, mivel ő maga láthatóan félénkebb volt ehhez. Sasha Fierce volt az énekesnő titkos fegyvere egészen addig, amíg Beyoncé fel nem lebbentette a fátylat, és harmadik albumán többé már nem mesélt róla a világnak. Az I A...Sasha Fierce egy dupla album, melyen az első korong az igazi Beyoncét képviseli, a második pedig Sashát és szexi slágereit, mint a Single Ladies és a Diva.

Eminem ( Slim Shady)

Gyakran mondják, hogy Slim Shady Eminem durva, erőszakos alteregója, mintha ezzel a gyermekded álcával szabadabban tudná kifejezni magát. Ennek ellenére nehéz elképzelni, hogy a rapper valaha megpróbált volna magában tartani bármit is, még Slim nélkül is.

Az 1997-es Slim Shady volt az első EP-je, ami azzal kezdődik, hogy Slim felrázza Eminemet, és arra kényszeríti, hogy nézzen a tükörbe, és nézzen szembe önmagával. A Slim Shady-jelenség lehet, hogy erőszakosan gonosz, de Eminem egész eddigi életében csak jót szolgált. Nehéz elképzelni olyan művészt, aki jobban köszönheti karrierjét egy alteregónak, mint ő.

A Slim Shady EP volt az előfutára a The Slim Shady LP-nek, amely az utolsó olyan nagylemez a rappernek, amit nem milliomosként vett fel, és az utolsó Eminem-album, amely nem került a Billboard listák első helyére.

Egyik napról a másikra hírességgé és közismertté tette. A gyors felemelkedést alaposan kihasználta, és olyan számokban, mint a The Way I Am és a Stan nem csak a hírnév okozta nyomásról panaszkodott, hanem arról is, hogy megosztó személyiségként milyen társadalmi problémákkal tud azonosulni.

A figyelmetekbe ajánljuk