Vilmos herceg.
Getty Images

Vilmos herceg egy régi királyi tradíciót rúgott fel a gyermekei érdekében

Vilmos herceg és Katalin hercegné elköltözése a fővárosból a múlt hónapban került a címlapokra, mivel a pár megerősítette, hogy Windsorba teszik át a székhelyüket. A költözéssel együtt pedig Vilmos egy régi királyi tradíciót is megszakított.


Cambridge hercege és hercegnéje megtartja a Kensington-palotában lévő otthonát, mint londoni bázist, de három kisgyermekükkel, György herceggel, Sarolta hercegnővel és Lajos herceggel az Adelaide Cottage-ba költöznek – mindössze tíz perc sétára a királynő windsori kastélyának rezidenciájától.

A három cambridge-i gyermek idén szeptemberben a Berkshire vidéken található Lambrook nevű iskolába iratkozott be. György és Sarolta a Thomas's Battersea iskolát hagyja ott, Lajos pedig az első hivatalos oktatási évére készül. A hír állítólag aggasztotta az ottani diákok szüleit, néhányan attól tartanak, hogy a fokozott biztonság hatással lesz a gyermekeikre.

Vilmos azonban egy nagyon fontos döntést hozott meg a gyerekek iskoláztatásával kapcsolatban.

Gyerekkorában ő is bentlakásos iskolába járt – ahogy édesapja, Károly herceg is –, de most úgy döntött, hogy nem fogja ugyanerre az útra terelni a gyerekeit.

Ingrid Seward királyi szakértő az OK! magazinnak így nyilatkozott:

Katalin és Vilmos modern szülők, és alaposan mérlegelni fogják a döntést. Mivel Vilmos saját gyermekkorában szörnyű traumát élt át, nagyon fontosnak tartja a gyerekei mentális egészségét.

Bár a Lambrook iskola kínál ugyan bentlakást a diákoknak, Vilmos és Katalin úgy döntöttek, hogy nappali tagozatba íratják be gyermekeiket.

A Palace Confidential című lapnak adott interjújában a Daily Mail naplószerkesztője, Richard Eden azt mondta:

A másik kulcsfontosságú különbség a korábbiakhoz képest, hogy mindhárom gyermek nappali tagozatos lesz. Ide-oda fognak utazni, nem lesznek bentlakásosak, mint annak idején Vilmos. A herceg megemlítette, hogy az édesanyjával annak idején Tina Turner dalokat hallgattak a kocsiban, azt hiszem, a Simply the Best-et, nagyon hangosan, hogy megpróbálják megnyugtatni magukat a bentlakásos iskola felé vezető úton.

Forrás: Marie Claire UK

A figyelmetekbe ajánljuk