
5 világhírű színész, aki soha nem nyert Oscar-díjat, pedig megérdemelné
Az Oscar-díj a filmes szakma legnagyobb presztízsű elismerése, de a történelem során számos olyan színész akadt, aki hiába nyújtott kiemelkedő alakításokat, a győzelem valahogy mindig elkerülte. Íme öt világsztár, aki régóta megérdemelné az aranyszobrot.
Hat Oscar-jelölés, nulla győzelem – Amy Adams neve mára szinte összeforrt az „örök esélyes” kategóriájával. Először a Junebug hozott számára jelölést a legjobb női mellékszereplők között, majd sorra érkeztek az újabb elismerések a Kétely, A harcos, a The Master és az Alelnök című filmekért.
2014-ben az Amerikai botrány révén már a legjobb női főszereplő aranyszobráért is versenybe szállt, de akkor sem ő vihette haza a díjat. Adams karrierje során vígjátékban, sci-fiben és drámában egyaránt bizonyított, mégis hiányzik a gyűjteményéből az Oscar.
Edward Norton már pályája elején berobbant a köztudatba a Legbelső félelem című filmmel, amely rögtön Oscar-jelölést ért számára. Később az Amerikai história X főszerepében nyújtott lehengerlő alakításáért is jelölték, majd évekkel később a Birdman avagy (A mellőzés meglepő ereje) mellékszerepének köszönhetően is versenyben volt.
Legutóbb 2025-ben, a Sehol se otthon című filmért jelölték, de a győzelem ezúttal is elmaradt. Sokak szerint Norton generációja egyik legkövetkezetesebben dolgozó színésze, akinek már rég kijárt volna az elismerés.
Több mint száz film, kultikus szerepek sora – mégis mindössze egyetlen Oscar-jelölés. Samuel L. Jackson nagy meglepetésre karrierje során egyetlen egyszer, a Ponyvaregény mellékszerepéért kapott jelölést; az alakítás mára filmtörténeti jelentőségűvé vált.
Bár 2022-ben tiszteletbeli Oscar-díjjal ismerték el életművét, versenykategóriában egyszer sem győzött. Karizmatikus jelenléte és klasszikussá vált monológjai alapján sokan úgy vélik, egy valódi szoborral is tartozik neki az Akadémia.
Nyolc jelölésével Glenn Close tartja a rekordot a legtöbbször jelölt, mégis Oscar nélkül maradt színésznők között. Pályája elején a Garp szerint a világ, A nagy borzongás és az Őstehetség hozott számára mellékszereplői jelöléseket.
Főszereplőként a Végzetes vonzerő és a Veszedelmes viszonyok tette őt a ’80-as évek egyik legmeghatározóbb drámai színésznőjévé, később pedig az Albert Nobbs és A férfi mögött révén is versenybe szállt. Legutóbb a Vidéki ballada az amerikai álomról kapcsán merült fel komoly esélyesként, de a díj ismét másé lett.
Mark Ruffalo négyszeres Oscar-jelölt a legjobb férfi mellékszereplő kategóriában. Az A gyerekek jól vannak, a Foxcatcher, a Spotlight – Egy nyomozás részletei és a Szegény párák című filmekben nyújtott alakításai egyaránt szakmai elismerést hoztak számára, ám a legfontosabb aranyszobor még mindig várat magára.
Bár a Marvel-filmek révén a szélesebb közönség is jól ismeri, drámai szerepeiben mutatta meg igazán sokoldalúságát. Négy jelölés után sokan úgy érzik, csak idő kérdése, mikor jön el az ő pillanata.
Olvasd el ezt is!