Tuttanhamon szarkofágja.
Getty Images

Tutanhamon rég elveszett kincseire találtak rá

A brit régész, Howard Carter – aki száz évvel ezelőtt Tutanhamon sírjának feltárását vezette – illegálisan elvihetett néhány ékszert, amelyekre egy történész most amerikai múzeumokban talált rá.


Tutanhamon sírja – amelyet száz évvel ezelőtt, 1922. november 4-én fedeztek fel – számos fantasztikus leletet tartalmazott. A fáraó ékszereinek egy része azonban eltűnt a felfedezés óta eltelt évszázadban, annak ellenére, hogy törvények írják elő, hogy a sírban lévő műtárgyak Egyiptomhoz tartoznak.

A mozgó homok alatt eltemetett – és a fosztogatók és felfedezők elől közel 3000 évig rejtve maradt – leletek világszenzációnak számítottak, és megújították a közvélemény érdeklődését az ókori Egyiptom iránt.

Tutanhamon az időszámításunk előtti 14. században nyolc vagy kilenc évesen vette át a uralmat. Rövid uralkodása alatt – amely körülbelül 10 évig tartott – komoly erőfeszítéseket tett az ókori Egyiptom többistenhívő vallásának és kultúrájának helyreállítására, miközben megkezdte a meglévő műemlékek restaurálását. Sírja több mint 5000 leletet tartalmazott, ami példátlan betekintést nyújt a királyi temetkezésekbe és a korabeli életbe.

Ez is érdekelhet: Két kolosszális szfinxszobrot fedeztek fel egy ókori egyiptomi templomban

Az ékszerek egy részét Howard Carter – a brit régész, aki a sírt feltáró ásatást vezette – vihette ki Egyiptomból. Marc Gabolde, a franciaországi Montpellier-i Paul-Valéry Egyetem egyiptológus professzora a november 4. és 6. között Luxorban megrendezésre kerülő konferencián bemutatásra kerülő kutatásában azonban beazonosította az elveszett ékszerek egy részét, és azt is elárulta, hogy hol találhatók a felbecsülhetetlen értékű leletek.

A szakember megvizsgálta a képeket, amelyeket Harry Burton fotós készített az 1920-as években a Tutanhamon sírjából származó leletekről, és összehasonlította azokat a múzeumokban és aukciós házakban található darabokkal.

Gabolde kutatásai lehetővé tették számára, hogy virtuálisan rekonstruáljon egy széles nyakéket, amely Tutanhamon mellkasán volt. A szakember szerint a nyakék egyes részeit Carter elvitte, amely jelenleg a Missouri állambeli Kansas Cityben található Nelson-Atkins Művészeti Múzeumban vannak.

A nyakék néhány gyöngyét a jelek szerint újra összefűzték egy nyaklánccá, amely most névtelen tulajdonosok birtokában van, akik sikertelenül próbálták eladni azt különböző árverésen – legutóbb 2015-ben a Christie's-nél. Gabolde összehasonlította a nyakékről Burton által készített képeket a múzeum és az aukciós oldal képeivel, és megállapította, hogy azok azonosnak tűnnek.

Cikkünk hasonló témában: Egy Egyiptomban talált ókori temetőnek hála többet tudunk a múmiákról

A szakember egy, a New York-i Metropolitan Művészeti Múzeumban található nyakdíszre, illetve Saint Louis-i múzeumban lévő ékszerre is rábukkant.

A Nelson-Atkins Múzeum szerint a visszaküldés lehetséges ugyan, de ahhoz az egyiptomi kormánytól kellene speciális kérvényt kapniuk.

Forrás: Live Science, PBS

A figyelmetekbe ajánljuk