Sylvester Stallone szemüvegben fehér ingben
Getty Images

Sylvester Stallone olyan dologra mondott nemet, amire nem sokan lettek volna képesek

Sylvester Stallone óriásit szalasztott, amikor nemet mondott a Rambo IV-re, ahol 34 millió dollárt kereshetett volna.


A Rambo harmadik részét csináltuk. Azt hittük, hogy ez lesz a legnagyobb siker, ez még azelőtt volt, hogy kijött volna. És egy vagyont fizettek érte. Aztán azt mondták: »Rambo négyet akarunk. Itt is van: fizetsz vagy játszol, 34 millió.«. Erre én azt mondtam, hogy ne kapkodjuk el a dolgot

mondta a Stallone Hollywood Reporternek, aki most már valószínűleg nagyon bánja, hogy így döntött.

Ez is érdekelhet: Sylvester Stallone nyilvánosan kapzsinak és lustának nevezte Bruce Willist

És ne feledjük, hogy a javasolt 34 millió dolláros fizetés az 1980-as évekbeli dollárban volt, ami ma körülbelül 85 millió dollárnak felelne meg.

Tényleg. Ez nem vicc. Ó, Jézus, micsoda idióta voltam. Most, ahogy így belegondolok, váó

– viccelődött a színész.

De mesélt néhány közelgő projektjéről is. Van esély, hogy hamarosan érkezik egy Rambo streaming előzményfilm:

Úgy akartam megcsinálni, mint egy Ken Burns dokumentumfilmet Vietnámról, ahol a fiatal Rambót bedobjuk, és ő az a vagány srác, igazi focikapitány, aztán szépen lassan kiderül, miért is lesz belőle Rambo. De ők egy modern történetet akartak, ahol én adom át a stafétát. Ez a produkció már közel van.

Az interjú során magánéleti válságáról is beszélt, hiszen augusztusban 25 év után házasság után, felesége, Jennifer Flavin beadta a válási papírokat, melyekben azt állította, hogy férje szándékosan elherdálta vagyonukat, amit Stallone egyébként tagadott.

Néha a munkát a családom elé helyezem, és ez egy tragikus hiba, ami nem fog még egyszer előfordulni

– nyilatkozta Stallone.

(Slashfilm)

A figyelmetekbe ajánljuk