Apple TV
  ●  Kultúra

6 sorozat, amiért idén ősszel alig akarjuk majd elhagyni a kanapét

Ahogy beköszönt az ősz, a streamingplatformok is magasabb fokozatba kapcsolnak. A következő hónapokban visszatérnek régi kedvencek, de izgalmas könyvadaptációkból és vadonatúj produkciókból sem lesz hiány. Florence Pugh az Édentől keletre új feldolgozásában tűnik fel, Stephen King Carrie-je sorozatként születik újjá, Matthew McConaughey és Woody Harrelson pedig ismét együtt áll kamera elé. Mutatjuk azt a 6 sorozatot, amelyet szerintünk érdemes lesz figyelni 2026 őszén.

Utolsó befutók / Slow Horses, 6. évad – Apple TV, szeptember 16.

Alig négy év alatt már a hatodik évadához érkezik az Apple TV egyik legmegbízhatóbb sorozata, a Slow Horses, azaz az Utolsó befutók. A brit kémdráma új részei szeptember 16-án debütálnak, ezúttal azonban fontos változás történik a háttérben.

Az új évad lesz az első, amely a sorozat korábbi vezető írója, Will Smith felügyelete nélkül készült, aki időbeosztási problémák miatt távozott az ötödik szezon után. Így a hatodik évad egyik nagy kérdése az lesz, hogy a sorozat képes-e nélküle is megtartani az eddigi színvonalat.

Szörnyeteg: A Lizzie Borden-sztori – Netflix, szeptember 17.

Ryan Murphy és Ian Brennan Szörnyeteg című antológiasorozata ezúttal az Egyesült Államok egyik leghírhedtebb bűnügyéhez nyúl.

1892-ben Andrew és Abby Bordent brutálisan meggyilkolták massachusettsi otthonukban. A gyilkosságokkal Andrew lányát, Lizzie Bordent vádolták meg, akit végül felmentettek, története azonban az amerikai popkultúra részévé vált.

A szeptember 17-én érkező évadban Ella Beatty mellett többek között Charlie Hunnam, Rebecca Hall és Sarah Paulson is feltűnik. A készítők ráadásul a Szörnyeteg korábbi évadaihoz képest valamivel játékosabb, fekete humorral átszőtt megközelítést ígérnek.

Testvérek / Brothers – Apple TV, szeptember 23.

A True Detective rajongóinak már önmagában elég lehet két név: Matthew McConaughey és Woody Harrelson. A színészek ezúttal egy vígjátéksorozatban találkoznak újra, amelyben saját maguk fiktív változatát alakítják.

A történet szerint Harrelson családjával McConaughey birtokára költözik egy félresikerült esküvő után, ahol hamarosan egy évtizedek óta őrzött családi titokra derül fény: elképzelhető, hogy a két férfi valójában testvér.

Mintha ez nem lenne elég, McConaughey karaktere közben azt fontolgatja, hogy elindul Texas kormányzói posztjáért. A két főszereplő mellett Holland Taylor, Natalie Martinez és Brittany Ishibashi is feltűnik a sorozatban.

Édentől keletre – Netflix, október 1.

John Steinbeck 1952-ben megjelent klasszikusa, az Édentől keletre ezúttal minisorozatként tér vissza. A Netflix adaptációjának egyik legnagyobb dobása kétségtelenül Florence Pugh, aki a történet egyik legellentmondásosabb alakját, Cathy Amest formálja meg.

A sorozatot Zoe Kazan készítette, akinek különleges személyes kapcsolata is van Steinbeck regényéhez. Nagyapja, Elia Kazan rendezte ugyanis az 1955-ös, James Dean főszereplésével készült legendás filmadaptációt.

Pugh mellett Mike Faist, Christopher Abbott, Tracy Letts, Martha Plimpton és Ciarán Hinds is szerepel az október 1-jén érkező produkcióban.

Carrie – Prime Video, október 7.

Stephen King első megjelent regényét már többször feldolgozták, köztük Brian De Palma 1976-os klasszikusában Sissy Spacek főszereplésével. 2026 őszén azonban Carrie White története ezúttal sorozat formájában tér vissza.

A modern feldolgozás mögött Mike Flanagan áll, aki korábban több alkalommal is bizonyította, hogy otthonosan mozog Stephen King világában. Többek között ő rendezte az Álom doktort és a Bilincsben című King-adaptációt is.

Carrie szerepét Summer H. Howell kapta, fanatikusan vallásos édesanyját, Margaret White-ot pedig Samantha Sloyan alakítja. A sorozat október 7-én debütál a Prime Videón.

Az aranykor, 4. évad – HBO, november 1.

A 19. század végi New York előkelő társaságába kalauzoló Az aranykor novemberben már a negyedik évadával tér vissza.

Az előző szezon több kapcsolatot is komoly fordulóponton hagyott. George Russell egy viharos társasági esemény után faképnél hagyta feleségét, Berthát, ami házasságuk végét is jelentheti. Peggy Scott eközben eljegyezte Dr. Kirklandet, Marian Brook és Larry Russell románca pedig továbbra sem alakult egyszerűen.

Christine Baranski Agnes van Rhijnja szintén új helyzetben találta magát, miközben Oscar váratlan szövetségesre lelt. Az Emmy-jelölt kosztümös dráma tehát bőven hagyott megválaszolatlan kérdéseket a következő felvonásra.

Az új évadban Carrie Coon, Morgan Spector, Christine Baranski, Denée Benton és Louisa Jacobson is visszatér.

Nyitókép: Testvérek, jelenetkép / Apple TV

A legfontosabb hírekért iratkozz fel hírlevelünkre!