
50 év után újra együtt tűnik fel Pókember és Superman
A képregényvilág két legnagyobb ikonja, Superman és Pókember, közel fél évszázad után ismét közös kalandra indul. A DC és a Marvel ugyanis bejelentette, hogy 2026 tavaszán egy vadonatúj képregény-sorozatban hozzák össze a szuperhősöket – ezzel tisztelegve az 1976-os legendás kiadvány előtt, amely akkoriban a „század csatájaként” vonult be a rajongók emlékezetébe.
Az eredeti történetben az Acélember és a hálószövő szuperhős először egymás ellen fordultak, majd kénytelenek voltak félretenni nézeteltéréseiket, hogy közösen állítsák meg Lex Luthor és Doctor Octopus párosát. A sztori különlegessége az volt, hogy minden magyarázat nélkül kapcsolta össze New Yorkot és Metropolist, egyszerűen csak elénk tárva a két univerzum találkozását – a ’70-es évek olvasóit pedig nem is zavarta a logikai ugrás.

A Gizmodo szerint 2026 januárjában érkezik az első rész jubileumi „Treasury Edition”-kiadása, februárban pedig a Superman és Pókember második közös kalandjának újranyomtatott változata. Ezt követően márciusban a DC gondozásában jelenik meg az új Superman/Spider-Man #1, amelyet áprilisban a Marvel saját változata, a Spider-Man/Superman #1 követ. A kreatív csapatokról és a cselekményről egyelőre nem árultak el részleteket, de a nemrég indított Batman/Deadpool crossoverhez hasonlóan izgalmas és sokszínű folytatásra számíthatunk.
Olvasd el ezt is!