Nádas Péter 2012-ben Párizsban
Fotó: Getty Images

Sajnos 2022-ben sem Nádas Péter kapta az irodalmi Nobel-díjat

Ezekben a pillanatokban jelentették be, ki nyerte az idei irodalmi Nobel-díjat. A Svéd Akadémia döntése szerint Nádas Péter és Krasznahorkai László 2022-ben sem kapta meg kapta a legrangosabbnak tartott irodalmi elismerést.


A Svéd Tudományos Akadémia döntése alapján az idei év irodalmi Nobel-díját a francia Annie Ernaux kapta, az alábbi indoklással: „a bátorságért és a klinikai éleslátásért, amellyel feltárja a személyes emlékezet gyökereit, elidegenedéseit és kollektív korlátait."

Ahogy évek óta folyamatosan, Nádast idén is esélyesnek tartották a fogadóirodák a díjra: az október 14-én a 80. évét betöltő magyar szerző a mezőny első felében foglalt helyet. Bár idén már kapott egy svéd elismerést, neki ítélték ugyanis a Berman Irodalmi Díjat, aminek ünnepélyes átadója szintén október folyamán lesz Stockholmban.

A kerek évforduló alkalmából hazánkban többnapos programsorozattal köszöntik az írót. A Nádas Péter Budapestje elnevezésű program részeként újraindul Ott Anna #olvassnádast sorozata, ezúttal élő közönség előtt, a szerző tavasszal megjelent regénye, a Rémtörténetek kapcsán. A diákok számára ingyenes kötettel is tisztelegnek az író előtt: az évforduló alkalmából a Jelenkor Kiadó és a Libri Könyvkereskedelmi Kft. az író novelláiból készített egyedi válogatást.

A tavalyi év Irodalmi Nobel-díj nyertese a tanzániai író, Abdulrazak Gurnah volt. 2020-ban az amerikai költő Louise Glück, 2019-ben pedig a lengyel Olga Tokarczuk és az osztrák Peter Handke kapták a rangos irodalmi elismerést.

A két legesélyesebb szerzőnek az idei díjra a francia Michel Houellebecq-et, illetve a brit-amerikai Salman Rushdie-t tartották a fogadóirodák. Mindketten évek óta előkelő helyen szerepelnek a listákon.

Salman Rusdie 2019-ben Philadelphi\u00e1ban egy besz\u00e9lget\u00e9sen

Salman Rusdie 2019-ben Philadelphiában egy beszélgetésen

Fotó: Getty Images

Rushdie-re 1988-ban az akkori iráni vezető vérdíjat tűzött ki a Sátáni versek című regénye miatt, idén augusztusban pedig New Yorkban egy férfi késsel támadt az íróra, súlyos sérüléseket okozva neki. Talán nem túlzás azt feltételezni, hogy ez az eset is hatással volt arra, hogy a fogadóirodák újra a legesélyesebbek közt tartották számon.

Houellebecq a kortárs francia irodalom „fenegyereke”, akit rengeteg díjjal ismertek már el, de ugyanakkor sokak számára ellentmondásos figura, egyebek közt az iszlámmal szemben megfogalmazott kritikái miatt.

Évek óta esélyesnek tartják Ngũgĩ Wa Thiong’o kenyai írót is, aki szintén előkelő helyen szerepelt idén a listákon. Az akadémiát gyakran kritizálják azért, amiért a győztesek között erősen alulreprezentáltak az afrikai szerzők, többnyire az ő nevét hozva fel példaként.

A listán számos, nemzetközileg elismert szerző szerepelt még. Meglehetősen jól állt idén a világ talán legismertebb írója, Stephen King, illetve persze ott voltak az örök esélyesek: Haruki Murakami, Ljudmila Ulickaja, Margaret Atwood, Karl Ove Knausgård, illetve Milan Kundera.

Forrás: Fidelio


A figyelmetekbe ajánljuk