mátrix
Shutterstock

Így nézett volna ki a '80-as években forgatott Mátrix a mesterséges intelligencia szerint

A mesterséges intelligencia már a filmgyártás felé vette az irányt.


Egy algoritmus segítségével elkészítették a Mátrix" 80-as évekbeli változatát, amelyet az egyedi stílusáról és sokszor szürreális filmjeiről ismert Alejandro Jodorowsky rendező „forgatott" olyan sztárokkal, mint például Jeff Goldblum, Tommy Lee Jones vagy Sharon Stone.

A mesterséges intelligencia segítségével az Infinite Odyssey nevű kiadó – amelyet a világ első mesterséges intelligencia által létrehozott magazinjának neveznek – csapata életre keltette a víziót, amit meg is osztottak pár Instagram-posztban; az eredmény pedig kifejezetten valósághű lett.

Mint a legtöbb számítógépes algoritmusok alapján generált álomvilág, a mostani alkotás is tartalmaz néhány fizikai furcsaságot. Ebben az esetben például feltűnően sok ujj van a szereplők kézfején.

A karakterábrázolás viszont kifejezetten egyedire sikerült, úgy, hogy közben az eredeti Mátrix hangulata is átjárja a képeket.

Az MI által generált fotók alapján tényleg szívesen megnéznénk Viggo Mortensent Neóként, ahogy Jeff Goldblum Morpheus karakterére is kíváncsiak lennénk. Yoko Ono érdekes választás az Orákulum szerepére, de Tommy Lee Jones mint Smith ügynök és Sharon Stone mint Trinity is passzolna a Mátrix univerzumába – ahogy Rutger Hauer ikrei is.

Az Infinite Odyssey magazin küldetése egyébként az „ember nélküli" művészet és irodalom létrehozása, amiről egyre több szó esik manapság. A valósághű, MI által generált filmképek pedig tényleg jól mutatják, hogy milyen új kapuk nyílhatnak meg a művészetben a mesterséges intelligencia megjelenésével.

Persze az MI még számos gyerekbetegséggel küzd – például a kézábrázolási problémától –, ezért még egy jó ideig hús-vér emberek csinálnak a jövőben is filmeket, de nem lennénk meglepődve, ha egyszer egy algoritmus is beülne a rendezői székbe.

A figyelmetekbe ajánljuk