Harry herceg és Meghan Markle

Egy testbeszéd-szakértő szerint megváltozott Harry herceg és Meghan Markle kapcsolata

Mégsem olyan egyszerű az életük?


Harry herceg és Meghan Markle 2020-ban egyenesen sokkolta a világot, amikor bejelentették, hogy maguk mögött hagyják a királyi címüket, és elutaznak Londonból. A házaspár az Egyesült Államokba költözott, s minden nyilatkozatukból azt lehetett kivenni, hogy virágzik a kapcsolatuk és boldogabbak amióta eltávolodtak a monarchiától.

Judi James testbeszéd-szakértő azonban a napokban elárulta a Mirrornak, hogy észrevett egy gesztust, amely mindenképpen figyelemreméltó. Fordult a kocka?

A szakértő úgy véli, hogy nonverbális jeleik nagyon árulkodóak, az egykori hercegnét magabiztosnak, a herceget pedig kissé bizonytalannak látni – ami állítása szerint nem mindig volt így.

Azt hiszem, amikor Meghan az Egyesült Királyságba érkezett, Harry nagyon is a túlzottan védelmező férj szerepét vette fel. Tudta, hogy a sajtó és a közvélemény érdeklődése miatt elszabadul a pokol, és kétségbeesetten próbálta megvédeni Meghant – annak ellenére, hogy nagyon magabiztos nőnek mutatta magát.

– mondta Judi James.

Ezek a jelek állítólag már a tavaly készült Oprah-interjúban is remekül látszottak. James azt állítja, hogy amikor Harry a székre tette a kezét, Meghan ráhelyezte a sajátját. Ez pedig egy anyai jellegű gesztus, amely megnyugtatást jelez, és lehetővé teszi, hogy a férfi a nő önbizalmából táplálkozzon.

Lehet, hogy tényleg Meghan hordja a nadrágot a házzaságban?

(Marie Claire)

A figyelmetekbe ajánljuk