A Magyar Filmakadémia védnökségével, a Nemzeti Filmintézet támogatásával és a Veszprém-Balaton 2023 szervezésében megvalósuló fesztiválon idén 22 kategóriában osztják ki a Magyar Mozgókép Díjakat. Az elismerésekről szakmai zsűri dönt, amelynek tagjai: Für Anikó, Pacskovszki József, Romwalter Judit, Horváth Csaba és Tóth István Zoltán.
Tavaly nevet váltott, idén arculatában is megújul a MOZ.GO - Magyar Mozgókép Fesztivál. A friss megjelenés mellé pedig nagyon tartalmas programot állítottak össze a szervezők. Négy napon át minden filmes műfajban kínálnak szórakoztató, izgalmas és figyelemre méltó alkotásokat, valamint érdekes kísérőprogramokat a közönség számára.
Rögtön a nyitófilm megteremti a fesztivál pezsgő hangulatát. A veszprémi Óváros téren a készítők jelenlétében vetítik le a rendszerváltás óta legnézettebb magyar filmet, a Hogyan tudnék élni nélküled? című zenés, romantikus vígjátékot. A Demjén Ferenc örökzöld slágerei köré szőtt film nemcsak amiatt példátlan, mert a bemutatója óta több mint 800 ezer nézőt csábított a nagyvászon elé, hanem mert az előadásokat sokszor igazi koncerthangulat kíséri a mozikban. A nézők teli torokból éneklik a dalokat a filmbeli sztárokkal, Törőcsik Franciskával, Ember Márkkal, Varga-Járó Sárával, Brasch Bencével, Márkus Lucával, Marics Petivel, Kovács Harmattal és Kirády Marcellel.
További fantasztikus filmélményeket még jócskán kínál az idei fesztivál. A közönség nagyvásznon láthatja például a 10 részes Hunyadi-sorozatot; a háromszoros olimpiai bajnok magyar férfi vízilabda válogatottról szóló új sorozatot, A nemzet aranyait, valamint olyan premierfilmeket, mint a Marék Veronika gyerekkönyve, a Laci és az oroszlán sikerét feldolgozó Kell egy oroszlán; a Neumann János életét felidéző A legpompásabb emberi elme; az első szerelem misztériumát kutató 1968 - Egy szerelem rekonstrukciója; az 1335-ös cseh, lengyel és magyar uralkodó sorsfordító tárgyalását felelevenítő Királytalálkozó; a Bartók Béla 1936-os törökországi gyűjtőútjáról megemlékező Testamentum, vagy az ökölvívó fiú és a szexinfluenszer lány kálváriáit kibontó One More Like.
Természetesen a közelmúlt sikerfilmjei és a klasszikus alkotások is helyet kaptak a színes programban. Látható lesz a MOZ.GO-n a Futni mentem, az Egy százalék indián, a Kálmán nap, a KIX, a Mi vagyunk Azariah, illetve a 100 éve született Makk Károlyra és Darvas Ivánra emlékezve a felújított Liliomfi, valamint a nemrég elhunyt Mécs Károly tiszteletére A kőszívű ember fiai is. A fesztivál vetítéseire jelképes, 500 forintos áron lehet majd mozijegyeket váltani.
A magyar filmgyártás ismét azt a korszakát éli, amit a sokszínű, tartalmas, minőségi szórakozást nyújtó mozgóképes alkotások jellemeznek a tévében és a nagyvásznon egyaránt. Rendkívüli az a siker, amit a Hogyan tudnék élni nélküled? elért és fantasztikus az a teljesítmény, amit a Hunyadi című sorozat határainkon innen és túl produkál. Ez a két cím is jelzi, hogy a saját történeteinket mennyire sokrétűen, világmércével nézve is magas színvonalon tudjuk elmesélni, a közönség számára vonzóvá, érdekessé tenni. De a büszkeséglistán ide sorolhatnám Jancsó Dávid Oscar-jelölését is, ami a magyar szakemberek kiválóságát bizonyítja. A MOZ.GO a magyar film nagy, közös ünnepe és én mindenkit ünnepelni hívok, hogy együtt nézzük, beszélgessünk a régi és új filmkincseinkről, amelyekre nagyon büszkék lehetünk
– mondta Káel Csaba, a magyar mozgóképipar fejlesztéséért felelős kormánybiztos, a Nemzeti Filmintézet elnöke.
A MOZ.GO nemcsak a hazai filmipar legfrissebb alkotásait felvonultató seregszemle, hanem verseny is. Idén a Magyar Mozgókép Díjakat 22 kategóriában osztják ki.
A Magyar Filmakadémia tagjainak jelölései alapján egyebek mellett a legjobb játékfilm, tévéfilm, egész estés dokumentumfilm, rövid dokumentumfilm, kisjátékfilm, animáció, valamint a legjobb tévésorozatok kategóriákban adnak majd át elismeréseket.
A Magyar Mozgókép Díjakról öt fős szakmai zsűri dönt, amely idén is a filmiparhoz sok szálon kötődő, tapasztalt, kíváncsi, érzékeny látásmódú szakemberekből áll. A zsűri elnöke Für Anikó, Jászai Mari-díjas színművésznő, érdemes művész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja. Mellette a díjak odaítéléséről Dr. Pacskovszki József, Balázs Béla-díjas filmrendező és egyetemi tanár; Romwalter Judit producer, Dr. Tóth István Zoltán, a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. tartalomért felelős igazgatója és Horváth Csaba, a Nemzeti Filmintézet marketing- és kommunikációs igazgatója dönt
– mondta el Csáky Attila fesztiváligazgató.
A hagyományokhoz hűen a Magyar Filmakadémia életműdíjait is a MOZ.GO-n adják át. A rendezvény záróakkordjaként a Magyar Mozgókép Díjak ünnepélyes gálája, amelyet a közmédia M5 csatornája élőben közvetít, június 21-én lesz a Balatonfüredi Kongresszusi Központban.
A MOZ.GO – Magyar Mozgókép Fesztivál 4 napja alatt a vetítések mellett rengeteg kísérőesemény várja a közönséget. A Made in Hungary-program keretében sok érdekességet megtudhatnak a hazánkban forgatott hollywoodi és nemzetközi szuperprodukciókról, amelyek kiváló magyar szakemberek közreműködésével születtek meg. Az érdeklődők megnézhetik a száz éve született Makk Károlyról és Darvas Ivánról szóló kiállítást, részt vehetnek a Hunyadi-sorozat alapján készült könyv bemutatóján és számos további közönségtalálkozón. Mindezek mellett gasztronómiai programok, koncertek, filmszakmai beszélgetések várják Veszprémbe, Balatonfüredre és Balatonalmádiba a látogatókat 15 helyszínen, június 18. és 21. között.
További informáciért látogass el a MOZ.GO weboldalára, Facebook- és/vagy Instagram-oldalára.
A Magyar Filmakadémia jelölései a Magyar Mozgókép Díjakra
Játékfilm kategória
- Futni mentem
- Hogyan tudnék élni nélküled?
- Ma este gyilkolunk
- Most vagy soha!
- Véletlenül írtam egy könyvet
Tévéfilm kategória
- Ők tudják, mi a szerelem
- Királytalálkozó
- Lepattanó
- Széchenyi és az utolsó éjszakai látogató
- Ványa bácsi – Buborékkeringő
Tévésorozat kategória
- A nemzet aranyai
- Csendhez szokott szív - úton Eperjes Károllyal
- S.E.R.E.G.
Rövid dokumentumfilm kategória
- A dallamok, akik vagyunk - A Hallgató
- Elbocsátott légió
- Fénnyel írt terek
- Hősnők
- Változó vadon
Kisjátékfilm kategória
- Az utolsó lélek az ördögé
- Boldog emberek
- Egy szelet sült
- Ha átkelsz majd a nagy hegyen
- Kecskeének
Egész estés dokumentumfilm kategória
- A boldogság ügynöke
- A legpompásabb emberi elme
- DAC film
- Kell egy oroszlán
- KIX
Animáció kategória
- Cipők és paták
- Janó manó
- János bátya
- Kutyafül
- Utolsó dobás
ALKOTÓI JELÖLÉSEK
Elsőfilmes rendező kategória
- Cibulya Nikol (Holnap meghalok)
Producer kategória
- Sümeghy Claudia, Lakos Nóra Lakos, Topolánszky Tamás Yvan (Véletlenül írtam egy könyvet)
- Kálomista Gábor, Helmeczy Dorottya (S.E.R.E.G.)
- Kirády Attila (Hogy tudnék élni nélküled?)
- Lajos Tamás (Ma este gyilkolunk)
- Szakonyi Veronika Noémi és Vincze Artúr Máté (A boldogság ügynöke)
Rendező kategória
- Füzes Dániel (Az utolsó lélek az ördögé)
- Hajdú Szabolcs (Kálmán nap)
- Lakos Nóra (Véletlenül írtam egy könyvet)
- Orosz Dénes (Hogyan tudnék élni nélküled?)
- Török Zoltán (Változó vadon - Az én Északom)
Operatőr kategória
- Balázs István Balázs (Ma este gyilkolunk)
- Dévényi Zoltán (Lepattanó, Ványa bácsi - Buborékkeringő)
- Dobos Tamás (Most vagy soha!)
- Reich Dániel (Véletlenül írtam egy könyvet)
- Szuromi Mátyás (Kecskeének)
Forgatókönyvíró kategória
- Lakos Nóra (Véletlenül írtam egy könyvet)
- Kormos Anett, Goda Krisztina (Hogyan tudnék élni nélküled?)
- Nagy Anikó Mária, Lukácsy György (1968 - Egy szerelem rekonstrukciója)
- Cibulya Nikol (Holnap meghalok)
- Takács Adél (Kis szépség)
Hangmérnök kategória
- Császár Gábor (Széchenyi és az utolsó éjszakai látogató)
- Madácsi Imre, Rozslay Miklós (Most vagy soha!)
- Péterffy Máté (Ma este gyilkolunk, Csendes éj)
- Perger István (Bartók nyomában)
- Tőzsér Attila (Hogyan tudnék élni nélküled?)
Zeneszerző kategória
- Bergmann Péter (Boldog emberek)
- Gulya Róbert (Most vagy soha!)
- Gryllus Ábris (Zenith)
- Hrutka Róbert (Futni mentem)
- Káel Norbert (Testamentum)
Vágó kategória
- Csabai Attila (Széchenyi és az utolsó éjszakai látogató)
- Kertai Gábor (Most vagy soha!)
- Király István, Csillag Manó (Futni mentem)
- Király István, Gimesi Bojta (Bartók nyomában)
- Kovács Zoltán (Ma este gyilkolunk, Hogyan tudnék élni nélküled?)
Díszlettervező kategória
- Pető Beatrix (Most vagy soha!)
- Szurdi Juci (Véletlenül írtam egy könyvet)
- Takács Eszter (Lepattanó)
- Valcz Gábor (Hogyan tudnék élni nélküled?)
- Valcz Gábor, Kun Barnabás (S.E.R.E.G.)
Jelmez kategória
- Hakkel Borbála (Az utolsó lélek az ördögé)
- Kemenesi Tünde (Hogyan tudnék élni nélküled)
- Lányi Fruzsina (Véletlenül írtam egy könyvet)
- Tordai Hajnal (Ők tudják, mi a szerelem)
- Velich Rita (Most vagy soha!)
Maszk kategória
- Kriskó Ancsa (Most vagy soha!)
- Kovács Zsófia, Kriskó Ancsa (S.E.R.E.G.)
- Kund Barbara (Ma este gyilkolunk)
- Petrilla Orsolya (Ők tudják, mi a szerelem)
- Wolf Réka (Az utolsó lélek az ördögé)
Férfi főszereplő kategória
- Blaskó Péter (Ők tudják, mi a szerelem)
- Ember Márk (Hogyan tudnék élni nélküled?, Futni mentem)
- Horkay Péter (Ha átkelsz majd a nagy hegyen)
- Mátray László (Véletlenül írtam egy könyvet)
- Vilmányi Benett (Csendes éj)
Női főszereplő kategória
- Balla Eszter (S.E.R.E.G.)
- Demeter Villő (Véletlenül írtam egy könyvet)
- Molnár Piroska (Csendes éj)
- Udvaros Dorottya (Futni mentem, Ők tudják, mi a szerelem))
- Törőcsik Franciska (Hogyan tudnék élni nélküled?)
Női mellékszereplő kategória
- Eszenyi Enikő (Boldog emberek)
- Gál Réka Ágota (S.E.R.E.G.)
- Tankó Erika (Egy százalék indián)
- Molnár Piroska (Ványa bácsi - Buborékkeringő)
- Zsurzs Kati (Véletlenül írtam egy könyvet)
Férfi mellékszereplő kategória
- Gerner Csaba (ONE MORE LIKE)
- Horváth Lajos Ottó (Most vagy soha!)
- Kövesi Zsombor (S.E.R.E.G.)
- Patrick Duffy (Lepattanó)
- Szacsvay László (Ha átkelsz majd a nagy hegyen)