Károly és Vilmos.
Getty Images

Károly megkönnyezte Vilmos szavait – ezért hatódott meg a király

Károly minden bizonnyal számos okból kifolyólag büszke nagyobbik fiára, Vilmosra, a király pedig meg is könnyezte a trónörökös egyik kijelentését.


Károly a trónra lépése előtti 50 évben nemcsak a walesi, hanem a cornwalli hercegi címet is magáénak tudhatta, azonban a királynő halála következtében Vilmosnak adta át a szóban forgó titulusokat.

A bennfentesek szerint Cornwall volt a mostani király szeme fénye, Károly ugyanis rengeteg energiát fektetett a birtok fenntartásába és fejlesztésébe.

Ez is érdekelhet: A királyi család ismét kihúzta a gyufát Harrynél és Meghannál

Az ITV Károly herceg: A cornwalli hercegség belülről című 2019-es dokumentumfilmjében is erről a témáról volt szó, sőt, a király Vilmos egyik, Cornwallal kapcsolatos megjegyzését szabályosan megkönnyezte.

A szóban forgó felvételen Vilmos egy második generációs farmerrel, Mervyn Keelinggel beszélget a birtokról.

Elkezdtem gondolkodni azon, hogy egy nap hogyan fogom megörökölni a hercegséget, és mit fogok vele kezdeni. Nagyon fontosnak tartom a családi szemszöget, tényleg

– mondta a trónörökös.

A következő vágásnál már Károly látható, aki így reagált a fia szavaira:

Mélyen megérintett és meghatott, amit mondott. Őszintén szólva, könnyekig hatódtam. Tényleg. Mert hirtelen arra gondoltam, hogy már attól, hogy ezt hallottam tőle, megérte az elmúlt 50 év minden munkája.

Forrás: Mirror


A figyelmetekbe ajánljuk