Károly királyt a tojásdobáló elől menekíti a biztonsági személyzet 2022. november 9-én
Fotó: Getty Images / James Glossop - WPA Pool

Tojással dobálták meg Károly királyt yorki látogatásán

A brit uralkodói pár yorki látogatása nem éppen úgy sikerült, ahogy tervezték.


A brit király és a királyné Yorkba látogatott a Micklegate bárban tartott ünnepségre, ahol hagyományosan fogadni szokták az uralkodót a városban. Nagy tömeg gyűlt össze, hogy lássa őket.

A tojások akkor repültek, amikor Károlyék épp kezet fogtak, és beszélgetni kezdtek az emberekkel.

A rendőrség azonnal őrizetbe vette a férfit, aki megdobálta III. Károly királyt és Kamilla királynét.

A férfi három tojást is feléjük dobott, de szerencsére egyik sem találta el a királyi párt. Mindeközben azt kiabálta, hogy:

Ez az ország a rabszolgák vérére épült.


A tömeg erre skandálni kezdte, hogy

Isten óvja a királyt!

és

Szégyellje magát!

Károly király és Kamilla királyné Yorkban részt vett II. Erzsébet királynő szobrának leleplezésén is. Ez az első szobor, amelyet a királynő halála óta neki állítottak fel.

Forrás: HVG


A figyelmetekbe ajánljuk