Ian Lloyd királyi életrajzíró szerint ennek gyökere nem egy konkrét eseményben keresendő, sokkal inkább abban, ahogyan a királynő Diánára tekintett. Mint a The Queen: 70 Chapters in the Life of Queen Elizabeth II című könyvében írta:
A királynő évtizedeken át egy következetesen felépített szerep szerint működött: fegyelmezett, visszafogott, a hagyományokat minden helyzetben elsődlegesnek tekintő uralkodóként. Diána ezzel szemben ösztönösen közvetlenebb volt, érzelmeit kevésbé rejtette el, és a nyilvánosságban is személyesebb hangot ütött meg. Ez az eltérő működésmód nem vezetett nyílt összeütközésekhez, inkább egy olyan helyzetet hozott létre, amelyben a felek nehezen tudták értelmezni egymást.
A családon belül ugyanakkor nem mindenki reagált azonos módon. Fülöp herceg – saját korai tapasztalataiból kiindulva – tudatosan próbálta segíteni Dianát a beilleszkedésben. Egy családi összejövetelen, amikor a hercegné láthatóan feszélyezett volt, játékosan vezette be a vacsorára, ezzel oldva a helyzetet és csökkentve a rá nehezedő nyomást. Lloyd szerint Fülöp herceg kifejezetten a királyi család azon tagjai közé tartozott, akik törekedtek arra, hogy segítsék Diánát a hercegnéi szerephez való alkalmazkodásban.
Ahogy a brit Marie Claire is említi, az eltérések a mindennapi élet ritmusában is kirajzolódtak. Diána, bár ismerte a vidéki arisztokrata életformát, egyértelműen a városi közegben érezte otthon magát. A házasság későbbi szakaszában gyakran hamarabb visszatért Londonba a balmorali vagy sandringhami tartózkodásokból, ami finoman, de következetesen eltávolította őt a család megszokott működésétől.
Ezt a távolságot egy látszólag apró, mégis sokat eláruló részlet is jól mutatja. Bár Diána néhányszor felült a királynő egyik pónijára, soha nem érezte magát igazán magabiztosan a nyeregben. Egy korábbi baleset is hozzájárult ehhez, de a különbség ennél többről szólt: miközben II. Erzsébet számára a lovaglás a mindennapok természetes része volt, Diána számára ez a világ idegen maradt.
Olvasd el ezt is!