A gyémánt dokumentált európai története Jean-Baptiste Tavernier francia kereskedőhöz kötődik, aki Indiából vitt drágaköveket Európába. Később elterjedt az a legenda, hogy a követ eredetileg egy indiai templomi szoborról lopták el, és ezzel szabadították rá az átkot későbbi tulajdonosaira. A történetet azonban nem támasztják alá megbízható korabeli bizonyítékok.
Tavernier végül XIV. Lajos francia királynak adta el a követ. Az uralkodó átvágatta és aranyba foglaltatta a különleges gyémántot, amely később French Blue, vagyis Francia Kék néven vált ismertté.
XIV. Lajos 1715-ben, 76 évesen, üszkösödés következtében halt meg, amit később szintén a gyémánt állítólagos átkához kapcsoltak. A drágakő ezután a francia korona tulajdonában maradt. XVI. Lajos uralkodása alatt is a királyi ékszerek között őrizték, a későbbi legendák szerint pedig maga Marie Antoinette is viselte. A francia forradalom idején, 1792-ben a gyémántot ellopták a királyi kincstárból. XVI. Lajost és feleségét később guillotine-nal kivégezték, tragikus sorsuk pedig újabb muníciót adott az átok legendájának.
A drágakő hosszú időre eltűnt, majd a 19. században egy hasonló, de kisebb kék gyémánt bukkant fel Londonban. A kő végül a gazdag Hope családhoz került, és innen kapta ma ismert nevét is. Henry Philip Hope 1839-ben megjelent gyűjteményének katalógusában már szerepelt a gyémánt.
A Hope család után a kő ismét többször gazdát cserélt, történetéhez pedig egyre több szerencsétlenséget kapcsoltak. A 20. század elején Pierre Cartier francia ékszerészhez került, aki 1911-ben Evalyn Walsh McLean amerikai örökösnőnek adta el.
McLean rajongott a Hope-gyémántért, rendszeresen viselte, sőt a történetek szerint időnként még kutyája nyakörvére is rátette. Családját azonban valóban súlyos tragédiák érték. Kilencéves fia autóbalesetben meghalt, lánya mindössze 25 évesen vesztette életét, férjétől pedig elvált, aki később egy intézetben halt meg. McLean ennek ellenére állítólag nem hitt abban, hogy a gyémánt el lenne átkozva. Halála után az ékszert Harry Winston amerikai ékszerész vásárolta meg. Ő éveken keresztül kiállításokon mutatta be a követ, majd 1958-ban a washingtoni Smithsonian Institutionnek adományozta.
A Hope-gyémánt azóta is a Smithsonian Nemzeti Természettudományi Múzeumának egyik legismertebb darabja. A több mint 45 karátos gyémánt különleges, mély kék színű, ultraibolya fény hatására pedig vöröses foszforeszkálást mutat. A kő baljós hírneve azonban azután sem tűnt el, hogy múzeumba került.
Már a 20. század elején újságcikkek sorolták a gyémánt állítólagos áldozatait, és 1911-ben a The New York Times is közölt egy listát azokról, akiket a történetek szerint balszerencse ért a kő miatt. A legenda azonban számos olyan elbeszélést is magába olvasztott, amelyek történelmi hitelessége erősen kérdéses. Több híres tulajdonosa ráadásul hosszú életet élt. Jean-Baptiste Tavernier például idős korában halt meg, XIV. Lajos 76 éves volt, Pierre Cartier pedig szintén megérte az időskort. Mindez kevéssé illik egy minden tulajdonosára halált hozó drágakő történetéhez.
Éppen ezért valószínűbb, hogy a Hope-gyémánt „átka” az évszázadok során egymásra rakódó legendákból, véletlen egybeesésekből és ügyes történetmesélésből született. A baljós hírnév mindenesetre megtette a hatását: a különleges kék gyémánt ma is a világ egyik legismertebb és legtitokzatosabb ékszere.
Olvasd el ezt is!