5 filmklasszikus, amit megjelenése után egyből betiltottak

Stanley Kubrick futurisztikus lázálma erőszakos fiatalokról, tekintélyelvű államokról és az emberi szabad akaratról egyszerre nyilvánít ki erős üzeneteket. A mű mondanivalója mellett vizuálisan szintén felejthetetlen: még ma is beleég első nézésre mindenki retinájába – gondoljunk bele, milyen hatást válthatott ki a '70-es évek elején. Az Anthony Burgess Gépnarancs című könyvéből készülő mozit a brit közvélemény hamar pusztítónak ítélte, mivel egyes korabeli bűncselekményeket a film „utánzásának” tulajdonítottak.

A brutalitás mellett a túlzásba vitt erotika is kicsapta a biztosítékot bizonyos esetekben. Az egyik leghíresebb példa ennek kapcsán Bernardo Bertolucci Az utolsó tangó Párizsban című drámája, amely az ítészek szerint a Maria Schneider és Marlon Brando közötti testiséget túl részletesen jelenítette meg a filmvásznon. Többek közt Olaszországban (1972-86-ig), Spanyolországban, Szingapúrban, Új-Zélandon, Portugáliában (1973 és '74 között), valamint Dél-Koreában sem vetíthették az alkotást. A kópiák megsemmisítése mellett a bolognai bíróság pedig elrendelte azt is, hogy Bertoluccit tiltsák el öt évre a közügyektől. Ezek ellenére – vagy pont emiatt – mai napig ez a rendező legszélesebb körben ismert műve.

Az Ördögűző forradalmi mozinak számított, hiszen ez volt az első olyan széles körnek szánt horror, amely mélyrehatóan foglalkozott az ördögűzéssel és számos érzékeny vallási kérdéssel. Ezért nem is csoda, hogy William Friedkin alkotása elidegenítően hatott a közönség nagy része számára. Sűrűn előfordult, hogy egyes vetítéseken a nézők rosszul lettek vagy pánikrohamot kaptak. Több országban – köztük Nagy-Britanniában, Malajziában és Szingapúrban – csak évekkel később mutatták be a filmet.

„Egy film, ami arra rendeltetett, hogy a művelt világ kétharmadát halálra sértse. És a maradék egyharmadot is rettentően bosszantsa.” Ez a reklámszlogen sokat elárul arról, hogy maga a produkció mögött álló Monty Python társulat is pontosan tudta, milyen hatással lesz a nézőkre a Jézus életét feldolgozó szatírájuk. A vallási fanatizmust és a társadalmi képmutatást középpontba állító alkotás bár nem pont Isten egyszülött fiát, csak egy vele egyidőben született férfi sorsát követi, megjelenésekor igazi népharag robbant ki: sokak istenkáromló alkotásnak bélyegezték. Számos országban, például Írországban és Norvégiában sokáig fenn volt a feketelistán. Ez utóbbi kapcsán Svédországban született egy másik leleményes mottó is a filmről, ami jól körbeírja a jelenséget: „Annyira vicces, hogy Norvégiában betiltották!"

A Vatikán majdnem végleg kitagadta a filmművészet egyik legnagyobb formátumú rendezőjét, Martin Scorsesét. Ennek oka pedig nem más volt, mint a Jézus Krisztus emberi oldalát bemutató fikciós dráma, a Krisztus utolsó megkísértése. A saját kétségeivel és vágyaival küzdő főszereplő karaktere óriási felháborodást váltott ki – főként katolikus vallási közösségekben. Mexikóban, Argentínában, Görögországban például több évig be volt tiltva, vagy csak erősen cenzúrázott változatban jelenhetett meg, de a Fülöp-szigeteken és Szingapúrban a mai napig tilos nyilvánosan levetíteni.