1980. december 31-én egy Wally Nelson nevű férfi belebotlott barátja testébe, amely a hóban hevert, alig néhány méterre az ajtajától.
A tizenkilenc éves Jean Hilliard autója leállt, miközben egy éjszakai kiruccanás után a szülei házához tartott. Egy télikabát, egy pár kesztyű és egy cowboycsizma volt rajta, amikor elindult a mínusz 30 Celsius-fokos éjszakában, hogy barátja segítségét kérje.
Egyszer csak megbotlott és elvesztette az eszméletét. Hilliard teste hat órán át feküdt a hidegben, és több beszámoló szerint „megfagyott".
Megragadtam a gallérjánál fogva, és a tornácra csúsztattam. Azt hittem, meghalt. Keményebbre fagyott, mint egy deszka, de láttam, hogy néhány buborék jön ki az orrából
– számolt be Nelson évekkel később egy interjúban.
Ha Nelson nem reagál azonnal, Hilliard is egyike lehetett volna annak a több ezer halálesetnek, amelyet évente a hipotermiának tulajdonítanak. Ehelyett a története az orvosi hagyományok és a tudományos kuriózum részévé vált.
Hogyan élheti túl az emberi test a megfagyást?
A fagyos hőmérsékletet túlélő emberek történetei elég szokatlanok ahhoz, hogy hírértékűk legyen, de valójában ez nem is számít olyan ritka események.
Az a felismerés, hogy az extrém hipotermia nem feltétlenül jelenti az élet végét, már egyfajta alaptézissé vált. Ellenőrzött körülmények között a testhőmérséklet csökkentése lehűtheti az anyagcserét és csökkentheti a szervezet telhetetlen oxigénéhségét.
Orvosi körülmények között – vagy ritka esetekben máshol is – a lehűtött test elég hosszú időre lefékezheti a haldoklási folyamatot ahhoz, hogy legalább egy időre megbirkózzon az alacsony pulzussal.
Hilliard esete a hipotermiás állapotának szélsőséges jellege miatt kiemelkedik a többi közül.
Felejtsük el azt a tényt, hogy a testhőmérséklete alig 27 Celsius-fok volt, ami 10 fokkal alacsonyabb, mint egy egészséges emberé. Ő konkrétan megfagyott. Az arca hamuszürke volt, a szemei szilárdak, a bőre pedig állítólag túl kemény volt ahhoz, hogy egy injekciós tűvel át lehessen szúrni.
Mégis, néhány órán belül, a melegítőpárnák segítségével, Hilliard teste visszatért a normális állapotába. Délre már beszélt, és hamarosan hazaengedték a kórházból.
A barátai és a családja körében mindezt az ima erejének tulajdonítják. De mi a helyzet az eset tudományos részével?
Sok anyaggal ellentétben a víz szilárd állapotában nagyobb térfogatot foglal el, mint folyadékként. Ez a tágulás rossz hír a hidegben lévő testszövetek számára, mivel a folyékony tartalmuk megduzzadhat, és a „tartályok” megrepedhetnek.
Még néhány rossz helyen felbukkanó jégkristály is képes tűszerű szilánkjaival átszúrni a sejtmembránokat, és a végtagokat elhalt bőr- és izomfoltokká feketíti, ezt általában fagyási sérülésnek szokták hívni.
A hidegben élő állatok néhány ügyes alkalmazkodási módot fejlesztettek ki, hogy megbirkózzanak a fagypont alatti körülmények között az éles, táguló jégkristályok veszélyeivel. A mélytengeri halak, az antarktiszi feketeuszonyú jéghalak például glikoproteineket termelnek, amelyek egyfajta természetes fagyálló anyagként szolgálnak.
A külső megfigyeléseken kívül semmi másra nem támaszkodhatunk, ezért nehéz biztosan megmondani, hogy Hilliard teste hogyan bírta ki a fagyasztást. Volt valami különleges a testkémiájában? Vagy esetleg a szöveteinek összetétele nem mindennapi?
Talán. Sokkal fontosabb kérdés, hogy mit jelent ebben az esetben pontosan a „fagyasztás". Bár alacsony volt, Hilliard testének maghőmérséklete a jelentések szerint még mindig messze a fagypont felett volt.
Az a tény, hogy Hilliard teste szilárdnak tűnt, a súlyos hipotermia gyakori jele, mivel az izmok merevsége olyan mértékben megnő, hogy a halott test merevségéhez is hasonlíthat.
Az, hogy a teste felszíne hideg és fehér volt, és még a szemei is üvegesnek és „szilárdnak" tűntek, talán szintén kevéssé meglepő. A test elzárja a bőr alatti vérerek csatornáit, hogy a szervek működőképességét fenntartsa, ami odáig vezet, hogy a test hamuszürkének tűnik, és érintésre feltűnően hideg marad.
Néhány meglepett beszámolón kívül nem sok mindenre támaszkodhatunk, így csak találgatni tudunk, hogy Hilliard „megfagyott" teste tipikus esetnek számít-e, vagy valóban furcsa módon képes volt ellenállni egy ilyen szélsőséges állapotváltozásnak. Az azonban kétségtelen, hogy óriási szerencséje volt.
Forrás: Science Alert
