
Úgy tűnik, Erzsébet királynőnek szobatársa lett
Úgy tűnik, II. Erzsébetnek új lakója érkezett a windsori kastélyba. A The Sun szerint Angela Kelly, a királynő öltöztetője, bizalmasa és „legjobb barátja" a felség magánlakosztálya melletti szobában lakik.
Egy forrás elárulta a lapnak, hogy Kelly most ott él és teljesen beköltözött. De nem ez az első alkalom, hogy az asszony a kastélyban szállt meg – a koronavírus-járvány idején bevezetett lezárásokkor is a királynővel volt.
Amellett, hogy a mindennapi gondozásban kivette a részét, kiderült hogy Kelly vágta le a királynő haját a karantén alatt. A 69 éves nő tehát nemcsak legfőbb bizalmasa, de öltöztetője, illetve 2002 óta a 96 éves uralkodó személyes asszisztense is.
A királynővel töltött időszakáról könyvet is írt – természetesen őfelsége engedélyével – Az érem másik oldala: a királynő, az öltöztető és a ruhatár címmel. S éppen a múlt héten jelent meg a platina jubileum alkalmából egy frissített változat, amely kitér arra is, hogy a királynő miképp birkózott meg a bezártsággal és férje, Fülöp herceg halálával.
Nyitókép: Getty Images