Dokumentumfilm készül a The Prodigy-ről
A dokumentumfilm az angol együttes történetét fogja bemutatni. Az alkotást pedig a frontembernek, Keith Flintnek szentelték, aki 2019. márciusában hunyt el.

A jó hírt a Prodigy egykori bandatagjai jelentették be közösségi oldalukon, akik úgy vélték, két év gyász után jött el a megfelelő alkalom, hogy elmeséljék a történetüket. Azt ígérik, hogy a zenéjükhöz híven, egy kompromisszummentes, vad és őszinte alkotást láthatnak majd a rajongók, és így közelebb kerülhetnek az essexi rosszfiúkhoz, akiket beszippantott a késő 80-as évek rave zenéje.

A filmet Paul Dugdale rendezi majd, ő készítette a 2011-es World's on Fire koncertfilmjüket, illetve az Invaders Must Die, az Omen és a Take Me To The Hospital című dalok klipjét is.

A film munkacíme jelenleg Prodigy néven fut, és a tervek szerint idén tavasszal kezdik a forgatást. A megjelenés dátumát egyelőre nem jelentették be.

(Loudersound)

Related Articles Around the Web
A figyelmetekbe ajánljuk