Cillian Murphy
Getty Images

Ezért a szerepért mondott le Cillian Murphy 15 év után a vegaságról

Cillian Murphy nemrég az Oppenheimer forgatásán tartott extrém diétája miatt került be a hírekbe, kollégája Matt Damon pedig elárulta, hogy a színész annyira igyekezett lefogyni, hog egyszerűen nem evett vacsorát. De nem ez volt az első eset a színész életében, amikor egy szerep kedvéért megváltoztatta étrendjét.


Emily Blunt, aki Oppenheimer feleségét alakítja a filmben, azt mondta, Murphy legtöbbször egy mandulát vagy egy kis szelet almát evett. Ami a dietetikusok szerint az egyik legrosszabb módszer, hiszen a koplalásnak rengeteg negatív hatása lehet a szervezetre.

Viszont Murphy már jóval előbb is változtatott az étrendjén. 2017-ben egy interjú során kiderült, hogy 15 évig vegetáriánus volt, mielőtt a Peaky Blinders című sorozatban Thomas Shelby szerepe miatt újra bevezette volna a húst az étkezéseibe – számolt be az Insider.

Ez is érdekelhet:Oppenheimer: az ember, aki hatalmat kapott, hogy elpusztítsa az emberiséget – kritika

Körülbelül 15 évig vegetáriánus voltam. De ez soha nem volt erkölcsi döntés. Inkább azért, mert aggódtam, hogy elkapom a kergemarhakórt

– mondta, utalva arra a neurodegeneratív betegségre, amely az 1980-as években jelent meg a brit szarvasmarháknál, amely során a betegek húson keresztül fertőződtek meg.

Majd hozzátette, hogy a Peaky Blinders stábjában nagyon aggódtak, hogy ne úgy nézzen ki, mint egy sovány ír fickó, ezért az edzője húsfogyasztást ajánlott.

Murphy elmondta, hogy az első húsétel, amit hosszú évek után egy étteremben kapott szarvas steak volt:

Amikor a pincér megkérdezte, hogy halat vagy szarvast kérek-e, haboztam, majd hirtelen azt mondta, hogy a szarvast ajánlja. Alátámaszthatom, hogy igaza volt. Mennyei volt.

A figyelmetekbe ajánljuk