Apple iPhone
Photo by surasak_ch on Unsplash

Immár tizenhét év telt el azóta, hogy bemutatták az első iPhone-t

Státuszszimbólum, ami a személyiségünk része – így hódította meg az iPhone a világot

A napokban mutatták be az iPhone-ok legújabb, 16-os szériáját, amit – mint minden évben – most is elképesztően nagy várakozás előzött meg. De hogy lehet, hogy egyetlen telefon ekkora médiahisztériát képes kiváltani? Azt még a fanyalgók is elismerik, hogy egy forradalmi eszközről van szó, ami a használói szerint azonban sokkal több egy egyszerű készüléknél: státuszszimbólum, kulturális mérföldkő, ami örökre megváltoztatta azt, amit a telefonokról gondolunk.



​A techcégek fanyalogtak a telefon láttán

2007. január 9-én Steve Jobs a megszokott fekete garbójában és farmernadrágjában kiállt többszáz érdeklődő elé és bemutatott egy telefont, amit iPhone-nak nevezett el. A közönség megdöbbenve fogadta a fizikai billentyűzet nélküli, akkoriban méregdrágának számító készüléket, amiről ugyan még a kritikusai is elismerték, hogy forradalmi újításnak számít az okostelefonok piacán, de nem sok reményt fűztek a sikeréhez.

A The Telegraph idézi például a Microsoft akkori vezérigazgatóját, Steve Ballmert, aki gyakorlatilag kinevette az iPhone ötletét.

Semmi esély nincs arra, hogy az iPhone komoly piaci részesedést szerezzen. Semmi. Ez egy ötszáz dolláros termék, amiből biztosan sok pénzt keresnek majd, de ez csak pillanatnyi öröm lesz számukra. 1,3 milliárd telefont adnak el évente és ebből az Apple készüléke maximum 1-2 százalékot tudhat majd magáénak

– idézi a férfit a portál.

Kígyózó sorok az üzletek előtt 

Csakhogy a jóslatnak épp az ellenkezője vált valóra. A 2007 januárjában bemutatott készüléket először fél évvel később június 29-én kezdték el árusítani és ezzel kezdetét vette az iPhone „mennybemenetele”. Amerika-szerte már napokkal az árusítás előtt kígyózó sorok álltak az Apple üzletei előtt és mindenki a „jövő telefonjaként” emlegetett készüléket akarta.

Sor egy Apple \u00fczlet el\u0151tt

Az új készülékek bemutatása után mindig hosszú sorok állnak az Apple üzletek előtt

Fotó: Shutterstock

Akkoriban az okoskütyükkel foglalkozó portálok „egy mágikus eszközként” írtak az iPhone-ról, ami öt évvel megelőzi a korát". A kezdeti lelkesedés pedig nem lankadt, sőt: 2007 novemberére már 1,4 millió iPhone-t sikerült értékesíteni, a Time magazin pedig az év innovációjának nevezte a telefont. Ettől a ponttól kezdve iPhone-tulajdonosnak lenni egy egész más mentalitással párosult:

kivételesnek, kiválasztottnak, egy elitklub tagjának érezték magukat azok, akik az Apple termékét a zsebükben hordták.

Az egész világ a zsebünkbe került 

A szakértők szerint az iPhone azért válhatott pillanatok alatt a világ egyik legtöbbet eladott készülékévé, ami forradalmasította azt, amit a telefonokról gondolunk, mert gyakorlatilag az egész világot egyetlen eszközbe zárta.

Egykor a telefonokat arra használtuk, hogy felhívjunk embereket. Az iPhone mindent megváltoztatott. Egyszerre volt határidőnapló, ébresztőóra, email-kliens, fényképezőgép, térkép, számító- és számológép, sőt még zseblámpa is

– idézi Jeff Kagan szakértőt a CNBC.

Ajánljuk figyelmedbe! 4-et akart, végül 60-at kapott a legújabb iPhone-ból egy férfi

​A státuszszimbólum, ami jobbá tesz másoknál

Apple iPhone

Sokan a saját személyiségüket is a telefonjuk alapján határozzák meg

Fotó: Shutterstock

Az Apple az első iPhone bemutatása óta folyamatosan, minden évben egy vagy több új készüléket dobott a piacra és az évek során szépen lassan igazi státuszszimbólummá vált. A Medium szerint ennek több oka is van, amiket érdemes megvizsgálni.

Először is az iPhone-ok mindig a kifejezetten csúcskategóriás telefonok közé tartoztak és ez meglátszott az áraikon is. Az Apple legújabb alapkészüléke, az iPhone 16 399 990 forintos, míg a legdrágább, az iPhone 16 Pro Max 799 990 forintos áron lehet a miénk. Ez épp elég drága ahhoz, hogy kifejezze a társadalmi helyzetünket, hiszen az utóbbi árából akár már egy használt autót is vehetnénk.

Ezen felül fontos, hogy az iPhone-ok praktikus készülékek, amik segítenek eligazodni a világban:

emiatt sokkal szívesebben költünk egy telefonra ennyit, mint mondjuk egy szintén a státuszunkat kifejező táskára vagy cipőre.

Apple iPhone

A világsztárok is hozzájárultak az iPhone sikeréhez

És akkor még nem beszéltünk a marketingről, ami talán még magánál a telefonnál is fontosabb.

Az iPhone megjelenése óta világsztárok kezében látjuk ezeket a készülékeket, azt látjuk, hogy a kedvenceink is ezt használják és – a pszichológia egyszerű szabályai szerint – ez mindennél vonzóbbá teszi a telefont.

Különösen igaz ez a fiatal generáció esetében, akik olyanok szeretnének lenni, mint az általuk kedvelt hírességek, és ha azt látják, hogy ők iPhone-t használnak, óhatatlanul ők is ezt szeretnék.

Pszichológia az iPhone mögött

Az Apple telefonjai az elmúlt tizenhét évben cseppet sem vesztettek a népszerűségükből, sőt évről-évre egyre több iPhone talál gazdára, aminek egyébként tudományos magyarázata is van.

Az iPhone-ok évről-évre egyre több funkcióval bírnak, egyre fejlettebbek és jobbak lesznek. Mi emberek pedig úgy működünk, hogy ha jobb telefonom van, akkor én magam is jobb vagyok, ha többet tud a készülék a zsebemben, akkor én is többet tudok

mondjaKelly Goldsmith marketingprofesszor.

Ráadásul egy olyan világban élünk, ahol a legfrissebb, legújabb dolgoknak van igazi értéke. Ami tavalyi, az már nem számít. Csak a pillanat a fontos és ez igaz arra is, ahogyan mobiltelefont választunk.

Ez is érdekelhet! Okostelefonok az 1800-as években? A festmény, ami felrobbantotta az internetet!

Goldsmith szerint ráadásul a mobilok mára annyira a mindennapjaink részévé váltak, hogy egyszerűen ezekkel azonosítjuk magunkat.

Az okoskészülékeink velünk vannak éjjel-nappal. Gyakorlatilag eggyé váltunk ezekkel az eszközökkel. Ha a telefonom azt üzeni, hogy »jó vagyok, gyors vagyok, ügyes vagyok, kivételes vagyok«, akkor ezeket egy idő után magunkról is elhisszük.

Mérföldkövek az iPhone történetében

  • 2007: Bemutatták az első iPhone-t.
  • 2008: Megjelent az iPhone 3G, ahol először találkozhatunk az App Store-ral.
  • 2011: Piacra dobták az iPhone 4S-t, az első Siri-vel ellátott telefont.
  • 2014: Megjelent az iPhone 6, az első iPhone, amiből egy hét alatt 10 millió darabot adtak el.
  • 2016: Bemutatták az első iPhone SE telefont, ami az Apple olcsóbb készülékeinek kezdete.
  • 2021: Megjelent az iPhone 13, az első olyan Apple készülék, ami ugyanannyiba került, mint az előző verzió.
  • 2024: Bemutatásra került az iPhone legújabb, 16-os verziója, ami már a mesterséges intelligenciát használja a tökéletes élmény eléréséhez.

A figyelmetekbe ajánljuk