Megérkezett Kulka János új filmjének előzetese
Szvacsek Attila, Film Positive

Megérkezett Kulka János új filmjének előzetese

Folytatást kapott a nagysikerű A vizsga című film. A játszma című alkotásban játszik agyvérzése óta először beszélő főszerepet Kulka János.

A közönség régóta várta, a lassan ikonikus filmmé nemesedett A vizsga című film, folytatását. A rajongók számára jó hír, hogy nem kell már sokat várni rá, sőt a nemrégiben az első előzetes is megérkezett a 2011-ben megjelent film második részéhez, amely a A játszma címet viseli.

A film története a következő: „1963, Budapest. Az állambiztonság tisztje, Jung András (Nagy Zsolt) élete tökéletes: boldogan él feleségével, Évával (Hámori Gabriella), és az egyetlen dolog, ami előléptetését hátráltatja egy versengő kolléga, Kulcsár (Scherer Péter). Amikor felbukkan a múltból egy lezáratlan ügy kapcsán a legendás kém, Markó Pál (Kulka János), fordulat fordulatot követ, és kezdetét veszi egy könyörtelen párharc, ahol senki és semmi nem az, aminek látszik, és egyetlen emberi gesztus az életedbe kerülhet."

A játszma forgatásáról a film írója, Köbli Norbert nyilatkozott korábban a hvg.hu-nak, amelyben elárulta, hogy mindenképp szeretett volna egy filmet írni Kulkának, de ahogy ő fogalmazott: „Nem néma szerepet, hanem igazi beszélő főszerepet. Egy éve jött a gondolat, hogy miért ne Markó Pál szerepe legyen az megint? Aki az első rész óta eltelt időben sztrókot kapott. Így nem kell hazudnunk, sőt, a filmtörténetben talán egyedülálló módon egy sztrókon átesett színész játszana el egy ugyanilyen karaktert."

Kulka János a film forgalmazójának közleményében így nyilatkozott az általa megformált karakterről:

„Nagyon örültem a felkérésnek, és nagyon szívesen vállaltam a feladatot. Nagy feladat volt, igazi főszerep és igazi erőpróba. Egy kémet játszom, akiről sosem tudni, jót akar-e, vagy rosszat. A figura és köztem van némi hasonlóság... De legyen ez inkább meglepetés."

A mozit Fazekas Róbert rendezte és Köbli Norbert írta. Az október 14-én megjelenő film főbb szerepeit Hámori Gabriella, Nagy Zsolt, Kulka János, Staub Viktória, Scherer Péter és Orosz Ákos játsszák.

A figyelmetekbe ajánljuk