Megdobja a teljesítményünk, ha rózsaszín folyadékot fogyasztunk
Photo by Chander R on Unsplash
man in yellow tank top running near shore

Megdobja a teljesítményünk, ha rózsaszín folyadékot fogyasztunk

Jobb hangulatban telik a futás, ha színes italokat kortyolgatunk közben.

Ha ránézünk a boltok polcain lévő különböző sportitalokra, akkor csak ritkán találkozunk átlátszó folyadékkal. Általában egy igazi színkavalkád közül kell választanunk; és mint kiderült, pusztán az ital színe miatt is nőhet a teljesítményünk.

A Westminsteri Egyetem kutatói először mérték fel, hogy milyen hatással vannak a folyadékok színei a sportteljesítményre. És mint a Frontiers in Nutrition tudományos folyóiratban megjelent eredmények bizonyítják, a rózsaszín italok akár 4,4 százalékkal is javíthatják a teljesítményt, pusztán azért, mert vidámabb a színük.

A EurekAlerten cikkéből kiderül, hogy a kutatásban a résztvevőknek 30 percet kellett a futógépen tölteniük egy számukra kényelmes, de egyenletes futótempóban. Az egyik csapat átlátszó folyadékot kapott, míg a másik egy pinket. Az érdekesség, hogy mindkét ital mesterségesen édesített és kalóriaszegény volt, így csupán rózsaszín ételszínezék volt a különbség köztük.

A kutatás eredménye végül azzal zárult, hogy a rózsaszín italt kortyolgatók 212 méterrel többet futottak, és 4,4 százalékot javult a teljesítményük. Őket nagyobb örömmel töltötte el a mozgás, mint az átlátszó csapatét.

Azaz pusztán az ital színe hatással volt a sportolókra – ez pedig a jövőben nagy segítség lehet rengeteg területen a szakértők szerint.

A figyelmetekbe ajánljuk