woman in white robe sitting on black office rolling chair

A mexikói axolotl egy olyan aranyos állat, amely a kutatókat rendkívül módon érdekli regenerációs képességei miatt.


Az axolotl a végtagjai mellett a szerveit is képes újranöveszteni, vizsgálata emiatt fontos eredményekkel járulhat hozzá az orvostudományhoz.

Egy genom feltérképezése sok időt vesz igénybe, a humán genomról 2003-ban publikáltak először teljes leírást, a Humán Genom Projekt azonban a 90-es években vette kezdetét. Mi több, ebben a 2003-as közlésben sem szerepelt még minden adat.

Az axolotl teljes genomjának leírását 2019-ben publikálták először. Az axolotl egy különös szalamandra. Míg társai kimentek a vízből a szárazföldre, ő a vízben maradt, mintegy lárvaállapotában élve le életét.

Amíg a humán genom kiterítve csaknem két méter hosszú, egy axolotl genomja kilenc méter hosszúságú. Ez a rengeteg genetikus anyag a szalamandrában 200-szor kisebb sejtekben sűrűsödik, mint az emberben.

Elly Tanaka, a Bécsi BioCenter Molecular Pathology Intézetének biokémikusa elmondása alapján a kutatás során sikerült az axolotl genom DNS-szekvencia darabjait a megfelelő sorrendbe rendelni, úgy, ahogyan a kromoszómán is van.

A kutatás szerinte rendkívül fontos lesz annak meglátásához, hogy a regenerálódás képessége valaha aktiválódhat-e az emberekben.

A gének összecsapódása fontos annak kiderítésében, hogy az axolotl hogyan növekszik. Manapság különböző kutatóintézetekben tartanak axolotl populációkat, nem beszélve az állatkereskedésekben értékesített állatokról.

A fogságban élő szalamandrák beltenyésztésben szenvednek, és egyre kevesebb azon állatok száma, amelyek kizárólag a mexikóvárosi Xochimilco-tó vizeit és környékét lakják. A vizsgált axolotl tehát veszélyeztetett állatnak számít.

(Forrás: Gizmodo)


A figyelmetekbe ajánljuk