A Föld korai periódusában jóval több gigantikus méretű aszteroida csapódott a bolygóba, mint azt korábban gondoltuk .


A tudósok vizsgálatai alapján kimutatható, hogy a Föld fejlődő szakaszában 15 millió évente eltalálta a bolygót egy város nagyságával vetekedő aszteroida – írja a Space.com.

Az úgynevezett erőszakos periódusban – amely 2,5-3,5 milliárd évvel ezelőtt zajlott – a Föld hatalmas átalakulásokon ment keresztül, ezt a kőzetekből vett minták is bizonyítják.

Simone Marchi és a boulderi Southwest Research Institute munkatársai a szferolok elemzése közben jutottak erre a következtetésre.

A szferolok olyan kis méretű buborékok, amelyek elpárolgott kőzetekből, becsapódás hatására alakulnak ki. Az ütközések okán ezek az anyagok az űrbe jutottak, ahonnan a megszilárdulás után visszahullottak a Föld felszínére.

A kutatóknak egy tudományos modell segítségével sikerült felmérniük, hogy miként tudtak az aszteroidák szferolokat kialakítani és arra is választ kaptak, hogyan szórták szét őket a felszínen. Miután összevetették a különböző rétegekben található nyomokat az eddig ismert becsapódásokkal komoly eltérésekre bukkantak.

A tudósok arra a megállapításra jutottak, hogy a bolygónkat tízszer annyi aszteroida találta el, mint amiről eddig sejtésünk volt.

Bryan Goff, Unsplash

Ami külön érdekesség, hogy ezek az események hatással voltak a Föld oxigén szintjére, így pedig könnyen lehet, hogy komoly befolyással lehettek az élet fejlődésére is.

A Holdhoz hasonló ritka légterű objektumokon könnyen észrevehetőek az egykori ütközések nyomai, ám a Földön a geológiai aktivitás és az időjárás miatt a bizonyítékok sajnos könnyedén eltűnhetnek. Ez a kutatás is jól példázza, hogy az emberiségnek a sok felfedezés ellenére milyen sokat kell még tanulnia a Föld történetéről és múltbéli becsapódásokról.

A figyelmetekbe ajánljuk