Darabokra szedik, és eladják a világ legnagyobb repülőgépének alkatrészeit

Darabokra szedik, és eladják a világ legnagyobb repülőgépének alkatrészeit

Az Emirates megkezdte az egyik első szuperjumbo levetkőztetését, hogy az alkatrészeket és a bútorokat emléktárgyként eladhassa, és méltó módon búcsúztassa a nyugdíjazott típust.


A légitársaság közlése szerint a a Dubaj és New York közötti kereskedelmi útvonalon közlekedő repülőnek jelenleg a hajtóművek, a futóművek és a repülésvezérlő alkatrészeit szerelik szét.

Mivel a repülőknél nincs jelentős használt piac, így az Emirates úgy döntött, hogy a repülőgépet lecsupaszítja, az alkatrészeket eladja, a bevétel egy részét pedig a légitársaság jótékonysági alapítványa kapja, amely a mélyszegénységben élő gyerekeket segíti.

Shutterstock

Az Emirates szerint a felismerhető dizájnelemeket, mint például a repülőgép bárpultját, egyedi bútordarabokként fogják újrahasznosítani.

Az Independent cikkéből kiderül, a dubaji légitársaság volt az egyik legkorábbi vásárlója a világ legnagyobb utasszállító repülőgépének, amelyet kétszintes kabinjai, négy hajtóműve és az 525 utast befogadó fedélzete miatt szuperjumbónak neveztek el. Még 2008-ban vásárolta meg az Emirates az első A380-ast, amely jelenleg a világ legnagyobb utasszállító repülőgépe.

Shutterstock

Az Emirates 2019-ben csökkentette megrendeléseit az A350-es és az A330neo javára, nem sokkal később pedig az Airbus bejelentette, hogy az A380-as gyártása 2021-ben befejeződik.

Az Emirates volt a típus legnagyobb megrendelője, az évek során 118 szuperjumbót rendeltek.

Ez egy elegáns és méltó megoldása, hogy ezt az ikonikus repülőgépet és zászlóshajósunkat nyugdíjazzuk

– mondta Tim Clark, az Emirates elnöke.

Ettől függetlenül az A380 továbbra is kulcsszerepet fog játszani az Emirates flottájában, Clark a következő két évtizedre tervez a legendás repülővel. ícccccccccccccccccccccccccc

A figyelmetekbe ajánljuk