A Tesla logója.

Illusztráció.

Egy egészen különleges járművet dobott piacra a Tesla

Elon Musk vállalata csendben piacra dobott egy gyerekeknek való, 1900 dolláros (607.000 forint) quadot.


A Cyberquad for Kids most már megrendelhető a Tesla weboldalán, és a kiszállítás kettő-négy héten belül megkezdődik. A meglepő debütálás több mint két évvel azután történt, hogy a Tesla bejelentette, hogy a futurisztikus Cybertruck mellett egy teljes méretű Cyberquadot is tervez.

Az új, kisméretű járművet az ajánlás szerint 8 éves és annál idősebb gyerekek használhatják.

A járgány acélvázzal, párnázott üléssel, állítható felfüggesztéssel és hátsó tárcsafékkel rendelkezik. Ennek a teljesen elektromos quadnak a végsebessége 16 kilométer/óra, az akkumulátor pedig 24 kilométeres hatótávolságot biztosít, emellett három sebességfokozat van rajta.

A Tesla szerint a teljes feltöltés 5 órát vesz igénybe, az akkumulátor hatótávolságát pedig a felhasználó súlya, a terepviszonyok és a sebességbeállítások befolyásolhatják. A Cyberquad for Kids egyelőre csak az Egyesült Államokban kerül kiszállításra, és a Tesla nem garantálja, hogy a csomag az ünnepek előtt megérkezik a jövőbeli tulajdonosoknak.

Forrás: The Verge

A figyelmetekbe ajánljuk