Philippe Dufour mesterművei a legkeresettebbek órák közé tartoznak. Idén ősszel a legritkább darabjai közül néhányat egyszerre lehet majd megvásárolni.


Csütörtökön a Phillips a Bacs & Russóval közösen jelentette be, hogy négy Philippe Dufour-órát fog értékesíteni a genfi óraaukción. A tételek között szerepel az első sárgaaranyból készült Grande & Petite Sonnerie karóra, a svájci mester áhított Duality órája és egy Simplicity készülék. Ezek mellett a gyűjtők most először licitálhatnak egy egyedi sárgaarany Grande & Petite Sonnerie zsebórára. Ez lesz az első olyan árverés, amely során mind a négy órát egy aukciósház kínálja fel ugyanabban a szezonban - írja a RobbReport.

Az órák korábban egy magángyűjtő tulajdonában voltak, aki kifogástalan állapotban tartotta őket. A Grand & Petite Sonnerie egy egyedi zsebóra, az első ilyen összetett készülék, amelyet Dufour független órásként készített és az egyetlen, amelynek számlapján az ő neve szerepel. Az eladási ára várhatóan 436.000 és 872.152 dollár között lesz.

A Grand & Petite Sonnerie karóra egyike a nyolc Dufour által készített karórának, illetve annak az öt példánynak, amelyek fehér zománcozott számlapot viselnek. Ez az időmérő volt az első, amely a nehezen kezelhető Grand & Petite Sonnerie komplikációt karóra méretűre redukálta. A készülék várhatóan 1 090 000 és 2 180 000 dollár közötti áron kel majd el. A hónap elején a sorozat harmadik órája 7,63 millió dollárért kelt el, amihez képest a becsült ár az előbb említett ékszerhez képest aprópénznek tűnik.

Phillips

Dufour 1996-ban mutatta be a Duality nevű órát, amely a mester alma materében, a Vallée de Joux-i órakészítő iskolában gyártott '30-as évekbeli, úgynevezett iskolai órákból merített ihletet. A mindössze kilenc példány készült ebből a darabból és ez az első olyan karóra, amely dupla csuklós szerkezetet tartalmazott. Az eladási ára várhatóan 872 142 és 1 744 520 dollár között lesz.

Végül, de nem utolsósorban, az árverésen egy Simplicity órát is bemutatnak. Bár ez a készülék nem tartalmaz túl innovatív megoldásokat, a gyűjtők azért keresik, mert a hárommutatós órák közül talán ez rendelkezik a legmagasabb szintű technológiával. Ez az 57-es számú óra a sorozat egy korábbi példánya és gyakoribb, mint néhány más munkája. Az eladási ára várhatóan 272 581 és 545 176 dollár között lesz.

A figyelmetekbe ajánljuk