A lakásfelújítás során talán az egyik legélvezetesebb elfoglaltság a közös festés. Amellett, hogy nagyon jó hangulatban tud telni egy-egy falfestős nap, nem is akkora ördöngösség saját magunknak kivitelezni álmaink színeit. Ráadásul nem kell egy komplett lakásfelújításhoz tervezni: ha éppen változatosságra van szükségünk, bármikor jót tud tenni egy új szín a falon.

Ugyan már a tippek előtt fontos megjegyezni, hogyha hibátlan, tökéletes végeredményt szeretnénk látni a munkálatok végén, mindenképp szakemberre bízzuk. De ha túltesszük magunkat, hogy itt-ott lesz egy-két alig látható hiba, akkor a jó hangulat mellett még sok pénzt is spórolhatunk.

Mutatunk pár tippet, ami minimalizálhatja a későbbi gondokat.

Állapotfelmérés

Szinte a legfontosabb. Ha tökéletesített falra festünk, nagyot már nem hibázhatunk. Ezért is kell a munka előtt felmérni a falak állapotát, hogy hol lehetnek esetleges hibák, repedések, lyukakat. Ha találunk, nincs más dolgunk, mint leglettelni, majd lecsiszolni, hogy szép egyenletes felületre tudjunk festeni. A glettelés sem az ördögtől való: pár perc alatt elsajátítható az interneten.

Eszközök

Akármilyen gyönyörű színt választottunk, nagy problémát jelenthet, ha nem a megfelelő eszközöket használjuk a festés során. Fontos, hogy a lehető legjobb minőséget válasszuk (ami nem egyenlő a legdrágábbal) mind a festék, mind a hozzávalók közül. Nem beszélve arról, hogy a saját dolgunkat is megkönnyítjük, ha kezdés előtt picit utánanézünk, hogy melyik ecset, mire is jó pontosan.

Technika 

Segít az internet! A már fentebb említett ecsetek közötti különbség mellett, érdemes megnézni pár videót, hogy milyen mozdulatokkal merre és hogyan kell haladni a festés során. Mi ezt most nem fogjuk részletesen elmagyarázni, de ha „csak" fél órát rászánsz a felkészülésre, garantált a siker.

+1 Hangulat

A fenti bevezetőben is kiemeltük: az egyik legszórakoztatóbb munkafolyamatról van szó, amit mindenképp érdemes párban vagy csapatban csinálni. Ugyan, aki a gondolataiba szeretne elmélyülni, annak is tökéletes program egy kiadós festés, de ha nem ide tartozunk, akkor vegyünk pár üveg bort, hívjuk át a barátokat, rakjunk egy kis zenét és kezdődjön a szórakozás!

Cikkünk megjelenését a Cemix, valamint az Internorm támogatta


Related Articles Around the Web

Friss

NASA/JPL-Caltech

Így zümmög a NASA helikoptere a Marson

Aktívan tölti a páros a marsi kalandot.
TOVÁBB OLVASOM ÖSSZEOMLÁS
A figyelmetekbe ajánljuk