Az első magyar F1-es pilóta lehetett volna – ma lenne 60 éves Kesjár Csaba

A név kötelez

Kesjár Csaba 1962. február 9-én született, Budapesten. Esetében nem túlzás azt állítani, hogy benzin csörgedezett az ereiben, mivel a nagyapja és az édesapja is fanatikusai, sőt bajnokai voltak az autó-motor sportnak. A nagypapa, Kesjár János kétkeréken ért el komoly, európai szintű sikereket a múlt század első felében, még magával ifj. Horthy Miklóssal, Magyarország akkori kormányzójának fiával is ádáz harcokat vívott a versenypályákon. Csaba édesapja – akit szintén Kesjár Jánosnak hívtak – először motorosként, később túraautósként tett szert jelentős hírnévre.

Csaba egy az egyben a nagyapjára hasonlított, mind a külseje, mind a habitusa tekintetében, ugyanolyan bohém, vidám ember volt. Az apja esetében erről nem beszélhetünk, ő egy klasszikus csendes, szótlan „főnök-alkat” volt, aki már a jelenlétével is tiszteletet parancsolt magának. Ő is hatalmas küzdő volt, 18 éves korában nyerte meg az első versenyét, amivel a Népsport címlapjára került. A Kesjár-dinasztiát elsősorban a végtelen küzdeni akarás és a szívósság jellemezte, ezért is lettek ennyire sikeresek

– mesélte Harle Tamás a családról.

Könnyen gondolhatnánk, hogy a kis Csaba is azonnal a rajtrácson találta magát, de valójában nem ez volt a helyzet. A zuglói BVSC csapatában kezdett el vízilabdázni, de nem érezte magát igazán otthon a medencében, inkább a versenypályán képzelte el a jövőjét. Hosszú kérlelés után édesapja végül beleegyezett abba, hogy a családi hagyományt követve ő is versenyezhessen. Kesjár János először egyáltalán nem rajongott az ötletért, hiszen egykori pilótaként pontosan tisztában volt vele, hogy milyen veszélyeket hordoz magában ez a sportág.

Az első sikerek

Mint szinte minden későbbi profi autóversenyző, Csaba is a gokartpályán kezdte el bontogatni a szárnyait. Hamar látszott, hogy van érzéke a sporthoz. Ettől függetlenül nem volt született zseni, de a páratlan szorgalma kiemelte a többiek közül. A kemény munkának meglett a gyümölcse, Kesjár 1980-ban és 1981-ben is magyar gokartbajnok lett a nemzetközi licenszű kategóriában.

A szorgalom mellett azonban Csaba sikerének volt még egy nagyon fontos faktora: nevezetesen az édesapja, akit a legtöbben csak A Főnöknek hívtak.

Kesjár János – látva fia tehetségét és hozzáállását – hihetetlen mennyiségű pénzt és energiát fektetett Csaba karrierjébe. Mivel abban az időben egy jól menő zuglói autófényező-műhely tulajdonosa volt, komoly összegeket áldozott arra, hogy a fia mindig a lehető legjobb autóval versenyezhessen. János pontosan tudta, hogy az autóversenyzés világában bármilyen jó is egy pilóta, a képességei nem sokat érnek, ha nincs alatta egy megfelelő „paripa”.

Harle Tamás így jellemezte Kesjár Csaba és az édesapja kapcsolatát:

Csaba apja valósággal szerelmes volt a fiába, ő volt az első ember, aki igazán meglágyította a szívét. Pont emiatt folyamatosan azon volt, hogy mindenben segítse őt. Az egyetlen kikötése az volt, hogy a gyereknek megfelelően kellett tanulnia az iskolában. Fontos kiemelni, hogy Csaba nagyon jó fiú volt. Édesapja a fia halála utáni mély gyászban elmondta nekem, hogy Csaba még felnőttként is rendszeresen megölelte őt, nagyon szoros kötelék volt közöttük. A fiú nagyon hálás volt az apjának, ettől függetlenül folyamatosan érezte az eredménykényszert és a nyomást, hiszen a papa folytonosan hangoztatta a kőkemény elvárásait és szinte sosem dicsérte meg, csak számonkérte. Nekem azonban az a véleményem, hogy sem közvetve, sem közvetlenül nem ez okozta a későbbi tragédiát.

A Főnök egészen a norisringi versenyig igazgatta Csaba karrierjét.

A világot jelentő deszkák már a láthatáron voltak

Kesjár Csaba 1982-ben elbúcsúzott a gokartozástól, mivel autóversenyzői igazolást kapott. A gokart-pályafutásához hasonlóan az autóversenyzés világában is lépcsőfokról lépcsőfokra haladt. Csaba elhivatottságát jól mutatja az a tény, hogy az autózás gyakorlati részletei mellett az elméleti alapokat is elsajátította, hiszen gépészmérnöki diplomát szerzett.

Az 1985-ös év kiemelt jelentőségű esztendő volt a fiatal pilóta életében, hiszen összesített magyar bajnok lett, emellett a Formula Easter kategóriában 1982-től fogva folyamatosan bajnoki címeket ünnepelhetett. A szóban forgó sikerekre külföldön is felfigyeltek, a magyar pilóta 1986-ban már az osztrák Formula Ford versenysorozatban szerepelhetett, ami olyan jól sikerült, hogy egyből bajnoki címet szerzett.

Csaba ezután olyan ajánlatot kapott, amit nem tudott visszautasítani: a jónevű Schübel Racing nevű csapat kínált neki szerződést, amely a Formula–3-as bajnokságban szerepelt.

A ’80-as évek közepétől fogva a szakmán és a közvéleményen belül is elkezdődtek a találgatások Csaba jövőjéről. Egyre gyakrabban merült fel a gondolat, hogy a fiú bizony eljuthat a legmagasabb szintre, nevezetesen a Forma–1 mezőnyébe. Az eredményei meggyőzőek voltak, és az sem volt elhanyagolandó szempont, hogy az ifjú Kesjár igen jóképű fiatalember volt – sokak szerint kísértetiesen hasonlított a fiatal Alain Delonra –, a lányok valósággal rajongtak érte, ez pedig azt jelentette, hogy a szponzorok is szívesen beálltak mögé. A Hungexpo például minden erejét és kapcsolatát latba vetette azért, hogy segítsen finanszírozni Kesjár meglehetősen költséges karrierjét.

Teljesen egyértelművé vált, hogy Kesjár Csabából országos sztár lett. Az egykori barátok elmondása alapján egyébként a médiában mutatott kép szinte teljesen megfelelt a valóságnak: Csaba egy vidám, jó humorú srác volt, aki imádta az életet. Ettől függetlenül a szórakozás nem ment a munka rovására, a versenyzés tekintetében nem ismert pardont.

A szóban forgó találgatások 1987-ben még jobban felerősödtek, hiszen a Formula–3-nak is komoly reputációja volt, de a közvélemény számára az azévi Formula–1-es magyar nagydíjon történtek szolgáltatták a valódi szenzációt.

Kesjár ugyanis lehetőséget kapott a Zakspeed F1-es csapatától arra, hogy három kör erejéig kipróbálja a Zakspeed 871-es versenyautót. A magyar pilóta nem vallott szégyent, kifejezetten jó köridőket ment a géppel.

Mondani sem kell, a 100.000 helyszínen szurkoló magyar néző oda volt a bemutatóért, szinte mindenki biztosra vette, hogy a jövő F1-es bajnokát látják épp suhanni a szinte frissen átadott mogyoródi Hungaroring aszfaltján.

Kesjár halála óta rendszeresen felmerül a szóban forgó F1-téma, sokan a mai napig találgatják, hogy mekkora esélye lett volna Csabának bejutni a Száguldó Cirkuszba. Harle Tamás így nyilatkozott erről a kérdésről:

Csaba a tehetsége alapján szerintem befért volna az F1-be, de neki volt egy nagyobb fegyvere: a marketingértéke. Ő tényleg olyan volt, mint egy rocksztár, a lányok sikongattak utána, a fiúk pedig rendkívül kedvelték az egyéniségét, nagyon elbűvölő ember volt. Ezt természetesen a szponzorok is észrevették, a marketingosztályokon – ahol különböző módon pontozták Csabát –, a személyiségteszteken rendszeresen 100-ból 200 pontot kapott. Ez pedig a Forma–1-ben mindig is fontos volt. Azt, hogy a szponzorok mennyire hittek abban, hogy jó befektetés támogatni Csaba karrierjét, jól mutatja az a tény, hogy ahova csak ment támogatásért, mindenhol rekordösszeget kapott. És mint tudjuk ez a szakág legalább annyira szól a pénzről, mint a tehetségről. A Kesjár-stáb akkoriban szerintem körülbelül 80 százalékban volt biztos abban, hogy Csabából F1-pilóta lesz, én így utólag azért 20 százalékot mondanék, hiszen elképesztően sok pénz, tehetség és szerencse kell ahhoz, hogy valaki bekerüljön a Formula–1-be.

A halálos kanyar

Kesjár Csaba az újoncokhoz képest jól szerepelt a ’87-es F3-szezonban. A Nürburgringen például 10. pozícióban végzett, de a zeltwegi futamon egy negyedik helyet is sikerült megcsípnie, az évvégi összesítésben pedig 14. lett. A második idényben azonban jóval nagyobbak lettek az elvárások. Csaba mindenáron bizonyítani akart és a létező összes energiáját és idejét a versenyzésnek szentelte. 1988. június 24-én azonban valami olyan történt, amire senki sem számított.

A fülledt, pénteki napon a norisringi versenypályán F3-as szabadedzést tartottak, Kesjár pedig épp az utolsó körét rótta, mikor váratlanul fékezés nélkül egyenesen a falba csapódott az egyik kanyarban. A nagy sebességgel száguldó Dallara márkájú autója átszakította a szalagkorlátot, a magyar pilóta pedig életét vesztette.

A baleset körülményei a mai napig nem tisztázódtak, egyesek szerint fékhiba, mások szerint rosszullét okozta a tragédiát, de olyan abszurdnak tűnő felvetések is napvilágot láttak, hogy Csaba öngyilkosságot követett el.

Harle Tamás a könyv apropóján olyan bizonyítékokat talált, amelyek új kontextusba helyezik a balesetet:

A kutatásunk által nemrég napvilágot látott egy újságcikk és egy videófelvétel, ami bebizonyítja, hogy egyáltalán nem az történt a baleset során, amit eddig gondoltak. Évtizedekig mindenki azt feltételezte, hogy Csaba egyedül volt a pálya azon szakaszán, amikor a baleset bekövetkezett, és pont emiatt volt olyan érthetetlen a tragédia. Biztosan állíthatom, hogy ez nem így történt, hanem egy hármas „konvoj” tagjaként haladt, amikor beleszáguldott a falba. Nem voltak jók a köridői, elképzelhető, hogy az utolsó métereken javítani akart, és emiatt történt a baj. A másik dolog az, hogy egyfajta „Szent Grálként” van kezelve az a feltételezés, hogy az autó romlott el. Ám ha az F1-es versenyzők is hibázhatnak, akkor elképzelhető, hogy Csaba is hibázott. Grosjean például a 2020-as versenybalesete során ugyanúgy átfúrta a szalagkorlátot, mint Csaba 1988-ban, ám az egyikük szinte sértetlenül kiszállt, a másik szörnyethalt. Ne feledjük el, hogy itt századmásodperceken múlhat, hogy valaki továbbmegy vagy végzetes balesetet szenved. Tehát, azt a feltételezést, hogy esetleg Csaba is hibázhatott, valamiért mindenki kihagyta a találgatásokból. Nem véletlen, hogy a könyvben egy ötvenöldalas fejezet foglalkozik a lehetséges okokkal. Egy helyszínen tartózkodó fotós azt mondta nekem, hogy ez volt a legértelmetlenebb halál, amelyet valaha látott. Teljesen igaza van, hiszen már az akkori viszonyok között is 100-ból 99 alkalommal túlélték a pilóták az ilyen baleseteket. Sajnálatos módon ebben az esetben olyan szerencsétlenül alakultak a körülmények, hogy ez volt az a bizonyos egy.

A fiú édesapja és barátnője, Wermer Imola a helyszínen tartózkodtak, érthető módon mindketten összetörtek a halálos balesetet követően. A közeli ismerősök beszámolói alapján Kesjár János azután a pénteki nap után már soha nem volt a régi, hiszen legféltettebb kincsét vesztette el a norisringi versenypályán.

Nemcsak a család és a barátok voltak vígasztalhatatlanok Csaba halála után, szinte a teljes magyar közvélemény gyászolta a magyar pilótát.

Egy most 50 éves úr így nyilatkozott lapunknak Kesjár halálhíréről:

16 éves voltam és Balatonon nyaraltam, amikor bemondták a hírt a rádióban. Majdnem elsírtam magam. Kesjár Csaba egy valódi példaképe volt a mi generációnknak. Annyira fájt a szívem azért a fiúért!

Csaba népszerűségét és a magyar szurkolók fájdalmát jól mutatja, hogy az 1988. július 19-én rendezett megemlékezésen több ezren búcsúztak a Farkasréti temetőben a fiútól, akinek a sebesség volt a mindene.

A cikkhez tartozó felvételek mindegyike Harle Tamás Kesjár Csaba 60 - A teljes történet című könyvéből való, azokat szerzői jog védi. Másolásuk és további közzétételük a könyvet megjelentető Kék Európa Kiadó előzetes írásos engedélye nélkül tilos és törvénybe ütköző.