James Franco zaklatás bajusz

Hogyan vált Hollywood szépfiújából szexuális ragadozó?

James Franco barátja, Seth Rogen is nyilvánosan elhatárolódott a színésztől, amit a múltban eddig nem tett meg. Franco karrierje szinte hibátlanul ívelt felfelé, ám a 2018-ban kirobbanó botrányai után pillanatok alatt megváltozott minden.


„Megvetem a zaklatást és az abúzust, és sosem falaznék egy ilyen embernek, ahogy tudatosan senkit sem sodornék olyan helyzetbe, ahol egy ilyen emberrel kell dolgoznia. Azonban ha visszagondolok a 2014-es Saturday Night Live-ban elsütött viccemre, már nagyon szégyellem magam miatta. Nem kellett volna. Egy borzasztó poén volt"

– nyilatkozta Seth Rogen eddigi színésztársáról és barátjáról, James Francoról. A két művész hosszú évek óta játszottak együtt, és párosuk szinte elválaszthatatlannak tűnt – egészen mostanáig.

James Franco és Seth Rogen a 78. Golden Globe-gálán

Getty Images

A nyilatkozatban említett vicc egy 2014-ben történt esetnek a lereagálása volt a műsoron belül. Az ügy egy, akkoriban 17 éves lányról szólt, aki közösségi média oldalán osztotta meg képernyőfotóit a filmsztárral folytatatott beszélgetéséről. A bonyodalmát az adja, hogy a színész azután kezdeményezett intim találkozót, hogy megtudta a másik fél életkorát. Ugyan elsőre elég nagy port kavart a hír, a későbbiekben mégsem fújta fel annyira sem a filmipar, sem a sajtó, mivel az amerikai törvények értelmében a lány betöltötte a korhatárt, nem lett elkövetve bűncselekmény. Mindenki elfelejtette, lehetett továbblépni.

Az esetet követő Golden Globe-díjátadón James Franco annyira ki akarta fejezni a támogatását a nők iránt, hogy egy Times'Up kitűzőt csatolt fel az öltönyére.

A díjat ugyan elnyerte A katasztrófaművészben nyújtott alakításáért, de nem sokkal a gála után jelent meg egy cikk az LA Times-ban, miszerint öt különböző nő vádolja szexuális zaklatással a díjazott színészt.

A pert elindító személyek mind Franco régi színésziskolájában, a Studio4-ben tanultak. A vádpontokban olvasható többek között az is, hogy a színész több diákjával is azt éreztette filmes szerepekhez juttatja őket, amennyiben hajlandók félmeztelenül belemenni az erotikus gyakorlatok elimitálásába. Többen állítják azt is, hogy olyan tanórák voltak megtartva, amelyeken az erősen felnőtt tartalmak hiteles előadását tanították, Franco pedig ezeken a próbákon állítólag rendszeresen levette a lányokról a vaginájukat védő gumis védőréteget, és így „játszatta el" velük a jeleneteket.

Az ügy kapcsán Charlyne Yi (aki Marilyn Mansont vádolja szintén szexuális erőszakkal) is megosztotta a világgal Francoval való találkozásának a történetet.

Nyilatkozata szerint a Dr. House című sorozat felvételére látogatott el a férfi, ugyanis nagy rajongója volt a szériának, ahol minden ott dolgozó lánytól megkérdezte, lenne-e kedvük leszbikus szexre, amíg ő figyeli őket.

,Engem pedig kínai ipsének nevezett. Zokogtam és azt mondtam nekik, ez pont az ellenkezője annak, amit szeretnék, mivel nem érzem magam biztonságban egy szexuális ragadozó társaságában"

– mondta Yi, majd Rogent, és minden olyan rendezőt, akinek köze folt Jameshez cinkostársnak bélyegzett.

„Egész életemben büszke voltam arra, hogy felelősséget vállaltam a tetteimért. Azok a dolgok, amiket a Twitteren írtak, nem úgy történtek. Ennek ellenére mindenkit támogatok, hogy mondja el a maga történetét, hisz olyan sokáig kellett magukban tartaniuk. Én semmilyen módon nem hallgattatnám el őket, és ha bármi rosszat tettem, jóvá fogom tenni, mert muszáj"

– nyilatkozta a megvádolt színész. Ügyvédi csapata a védelem során mindvégig tagadta az összes vádat, ezzel együtt pedig egyetértésüket fejezték ki amellett, hogy minden nő, aki valaha ilyen eseményeken átesett, bátran álljon ki a nyilvánosság elé.

Ilyenkor még Seth Rogen úgy vélekedett a történésekről, hogy szerinte ebben az ügyben nem neki kéne igazságot tennie, hiszen ő vádlottal szoros barátságban áll. A mostani bejelentéséből viszont tisztán érthető, hogy teljes mértékben elhatárolódni kíván eddigi kollégájától.

A per 2021 februárjában folytatódott, de a felek végül peren kívüli megállapodást kötöttek. Nem lehet tudni pontosan milyen összegről van szó, de érdemes megjegyezni, hogy ez a bírói döntés nem minősül perben hozott ítéletnek, vagyis a felperesek ezek után még újra benyújthatják a keresetet.

Az hogy a színész karrierjét menyire viseli majd meg az ügy, valamint az, hogy legnagyobb bajtársa kihátrált mellőle, a jövő zenéje.

Szerző: Prokaj Tamás


Related Articles Around the Web
A figyelmetekbe ajánljuk