Hamu és Gyémánt-történelem: Kokó és a drágaköves bokszkesztyű

Ahogy az 1998-as interjú első kijelentése is az volt, hogy egy szó sem fog esni a bunyóról, úgy a mostani beszélgetésre is ez a szabály vonatkozik. Ám, még ha a boksz ki is hagyható, a sport semmiképp – elsőre fel sem vette a telefont, mert éppen futni volt. Az akkoriban pályája csúcsán lévő, olimpiai, világ- és Európa-bajnok ökölvívó Kovács „Kokó" Istvánnal nosztalgiáztunk.

Félig kesztyű, félig dísztárgy

Hiába telt el több mint húsz év, még mindig külön helye van a vele készült két interjúnknak és a fotózásra készített bokszkesztyűnek.

„Nagyjából három helyszínen is vannak különböző ereklyéim, egykori újságkivágások, és a komoly minőségű, veretes újságok, mint a Hamu és Gyémánt. Egytől egyig eltettem őket. Lehet még ma elő is veszem!"

Természetesen Kovács István, vagy ahogy az egész ország ismeri, Kokó érmei a ház minden pontján ott lógnak, de mikor vendégeit körbe vezeti a saját kis „minimúzeumán", van egy dolog, amit állandóan kiszúrnak, még sincs köze a sportolói karrierjéhez.

„Mindig ezt találják meg. Nekem kell elmagyarázni, hogy ez nem egy rendes bokszkesztyű, csupán a fotózásra készült, és már akkor is kicsi volt. De lett egy félig kesztyű-félig dísztárgyam!"

Gőzfürdőtől a golfpályáig

„Imádom a gőzfürdőt, de nem görcsölök rá. Ha nincs tisztán legalább két órám, akkor el sem indulok. Mert a Rudasnak rituáléja van. És társaság, barátok nélkül mit sem ér. Velük teljes az egész."

Kokó ezt még huszonhárom évvel ezelőtt nyilatkozta. A Rudasba nemcsak szimplán eljárt minden nap, hanem külön szeánsza is volt a száraz gőzre.

„Legbelül kezdem, a nyolcvan fokban. Aztán aszerint jövök kijjebb és kijjebb, hogy hol találok ismerősökre. Utána azonnal beülök a huszonnyolcfokos medencébe."

(Különösen kényes volt, hogy pontosan huszonnyolc fok legyen – a szerk.)

Ma már valószínűleg senki nem adna egy cikknek hasonlóan szellemes címet, de akkoriban még belefért: az interjú címe Rudas Matyi volt.

Az azóta eltelt időben a Rudas ugyan elkopott, de a fürdőzés iránti szeretete megmaradt. Rengeteg új hobbi is bejött az életébe, mint például a golf vagy az ulti.

„Ezek mindig változnak, kb. 8-10 évente az embernek megváltoznak a szokásai. Nincs most már sajnos olyan, ami tradicionálisan megmaradt volna a 30 évvel ezelőtti életemből. Volt 10-15 év, amikor rendszeresen teremfociztam, volt 5-10 év, amikor teniszeztem, volt, hogy minden évben tucatnyiszor mentem síelni és vitorláztam. Szinte mindent kipróbáltam, és ideig-óráig le is kötött, de aztán váltottam. A golf talán, ami viszonylag hosszabb ideje megmaradt, és mellette itt van a triatlon, a futás és a bicikli. Ugyan a baráti társaságommal jelenleg a Héliába járunk, de már más a prioritás. A Rudas pedig sajnos kikopott."

Legkedvesebb kép

Amikor a fotózás került szóba, az olimpiai, világ- és Európa-bajnok ökölvívó rögtön visszakérdezett, hogy benne lesz-e a jelenlegi cikkben a Papp Lászlóval készült közös képes anyag, ami két évvel az első interjú után jelent meg – ugyanis fontos emlék számára.

„Boldogsággal tölt el a tudat, hogy volt szerencsém személyesen ismerni. Mi több, hosszú időt tölthettem vele kettesben is. Egyszer még egy ágyban is aludhattam vele Amerikában. (nevet). Aki csak egyszer is találkozott vele, vitt magával valamit. Ha belépett egy szobába, mindenki tudta, hogy ő ott van. Ha megemlékezek róla, mindig ezeket a képeket használom."

„Lehet, hogy lesz majd egyszer egy újság, mondjuk ötven év múlva, s lehet, hogy kérik majd Kovács Istvánt, a tisztességben megőszült profi bajnokot, hogy álljon modellt egy képriporthoz egy akkori huszonéves profi bajnokkal, egy gyerekkel, egy kis donnal. Akkor már ő, Kovács István lesz az öreg, s miközben mindketten csibészesen mosolyognak majd, talán eszébe jutnak ezek a felvételek, s eszébe jut Papp László."

A képeket bármikor bevállalná újra. Számára a Hamu és Gyémánt fotózásai különleges értékkel bírnak, hiszen mindig úgy érezte, hogy nem egyszerű portréfotózásra jött, annál sokkal nagyobb üzenetet rejtenek magukban a képek. Feltöltődve és jó kedvvel távozott.

Akkoriban a Hamu és Gyémánt részben szivarmagazinként népszerűsítette a szivarozás kultúráját Magyarországon. Jobb embert pedig nem is tálalhattunk volna a második szám címlapjára: Kokó 1998-ban hosszan és szenvedélyesen beszélt a szivarozási szokásairól, ami azóta sem változott.

„Továbbra is a rövidebb és kevésbé erős szivarokat részesítem előnyben. Ha van rá lehetőségem, és olyan a környezet, akkor akár egy ötvenperces, hosszabb és komolyabb kubai szivar is szóba jöhet. Szégyenkezve mondom, mivel egy komoly szivaros nem foglalkozik az ízesített fajtákkal, de a mostani kedvencemnél (Toscanello – a szerk.) kifejezetten szeretem az ízesített változatait."

Kinyílt a világ 

A nosztalgia egyszerre tölti el nagy örömmel és egy kis szomorúsággal is. Ugyan még egyáltalán nem érzi magát nyugdíjasnak, és nem kell a múlton rágódnia. Nap mint nap újabb tervei vannak az életében, mégis valahogy a '90-es évek „diszkrét bája" és „önfeledt fiatalsága" hiányzik számára.

„Még itt van előttem: az illatokat, a hangokat, a mozdulatokat is érzem a '90-es évekből – minden olyan friss, mintha tegnap történt volna. A rendszerváltás előtt, gyerekkoromban sok időt töltöttem a rákoskeresztúri és kőbanyai diszkókban és művelődési házakban, aztán már bejártunk a városba; megjelent a Petőfi Csarnok, a Vár, a Fortuna Diszkó és sorolhatnám. Csodás időszak volt. Egyáltalán nem féltünk, és ezt nem biztos, hogy elmondhatják a mai fiatalok."

30 évig úton lenni

Kokó az első interjúnk előtti évben, 1997-ben költözött ki Hamburgba, egész életében járta a világot. Most mégsem forgatta fel fenekestől az életét a pandémia: 2018-ban megszületett a harmadik gyereke, aki szinte az összes szabadidejét kitölti, amit természetesen egyáltalán nem bán – a bezártságot mégis nehezen viseli.

„Nem csak bearanyozta az életemet a kisgyerekem, de programot és feladatot is adott az elmúlt három évben. Karantén ide, karantén oda, talán semmivel nem lettem volna szabadabb, ha minden a régi marad. Persze, sok minden hiányzik az embernek: a társaság, a barátok, az utazás. Szerencsére az elmúlt évben is volt alkalmam kisebb-nagyobb utakra, de, ha létezik a honvágy, akkor most az >>idegenvágy<< is létjogosultságot nyert. Az elmúlt 30 évem arról szólt, hogy állandóan úton vagyok, ehhez képest a tavalyi esztendő állandó itthonléttel telt, ami már nagyon fárasztó volt. Gondolhatod, mennyire örültem, hogy az előző pár hónapban volt lehetőségünk néhányszor elutazni."

De hiába álmodozik a külföldi utakról, ma már eszébe sem jutna hosszútávra bárhová kiköltözni.

Nincs helye a viccnek, ha konyháról van szó 

Az ételekért való rajongása semmit sem változott. Harminc évvel ezelőtt is imádott jókat főzni és enni, amit jó ideje saját vállalkozásban is kamatoztat. Egykori étterme, a Box Utca bezárása után ma már a La Pampa Steakhouse tulajdonosa. A járványhelyzet természetesen az éttermet is megviselte. Ráadásul a turisták is nagy számban fordultak meg náluk, akikre még jó ideig nem számíthatnak.

Jól érződött, hogy Kokó mennyire komolyan veszi a vállalkozását: amikor kissé rosszmájúan megjegyeztem, hogy külföldiek híján lehet át kell majd váltani lecsóra és bundáskenyérre (Kokó egyik kedvence – a szerk), már-már megfagyott a levegő.

„Nem tenném. Nagyon büszke vagyok arra, amit elértünk a gasztronómia területén. Az a megbecsülés, aminek örvendünk és az a minőség, amit képviselünk, nem teszi lehetővé, hogy ebből lejjebb adjunk. Az egy egészen másik vállalkozás lenne; egy kifőzde, amit imádok is, de mi nem szívesen váltanánk."

Fejlődni és repülni 

A közgazdasági és a sportmenedzseri diploma után tavaly – természetesen – sikeresen vizsgázott ökölvívó-szakedzőként is, de már nem tervez új dologba belefogni, inkább a meglévő tudását gyarapítaná.

„Ötven év felett még elméletileg belefoghatnék bármibe, mégis szeretnék inkább fejlődni azokban, amiket már megtanultam. Az angolomat jó lenne magasabb szintre emelni, az üzleti életben szeretném felfrissíteni az alapjaimat, és valamivel jobban meg akarom érteni Magyarország működését. Lehetne még sorolni, mi mindent élénkítenék fel, de teljesen új dolgot már nem tervezek."

Ha a korlátozások megszűnnek, nincs tervben konkrét program vagy utazás. Egyszerűen csak visszavágyik a régi életébe, és feleségével szívesen utaznának, amikor éppen kedvük tartja.

„Csak arra vágyom, hogy térjen vissza az életünk a nyugodt, polgári kerékvágásba. Ha ahhoz van kedvünk, hogy éppen étteremben vacsorázzunk, akkor be tudjunk ülni bárhova. Ha Balatonra akarunk menni, akkor ne legyen probléma, de ha éppen külföldre utaznánk, akkor csak kalap-kabát, felülünk egy repülőre, és az estét már Párizsban töltjük."