Csütörtök reggel Jókai Mór gondolatait tolmácsoljuk, aki a szerelem erejére emlékeztet minket.
![](data:image/svg+xml,%3Csvg%20xmlns='http://www.w3.org/2000/svg'%20viewBox='0%200%202000%202000'%3E%3C/svg%3E)
Még titkolni is nehéz
A nap idézete Jókai Mórtól
Hamu és Gyémánt
Szaffi
1985-ben mutatták be a Szaffi című rajzfilmet, mely Jókai Mór, kereken száz évvel korábban megjelent, A cigánybáró című regénye alapján készült. A mesét Dargay Attila rendezésében készült, a főbb szerepelők pedig Pogány Judit, Kern András és Gobbi Hilda hangján szólalnak meg.
A történetből azóta már számtalan színházi és táncadaptáció is – 2014-ben például az egri Gárdonyi Géza Színház tánctagozata, a GG Tánc Eger – a dunaújvárosi Bartók Táncszínházzal kiegészülve – vitték színpadra Botsinkay Jónás és Szaffi kalandos történetét.