ken kesey író

Az író, aki megrendezte a saját halálát

Meddig vagyunk képesek elmenni, hogy elkerüljük a végzetünket? Nos, Ken Kesey egészen a halálig.


Kenneth Elton Kesey, vagy, ahogy a legtöbben ismerik Ken Kesey híres regényíró volt, aki számos sikeres könyvet írt életében – de talán a legismertebb munkája a Száll a kakukk fészkére, amely alapján az Oscar-díjas film is készült. Kesey pedig ökéntesként részt vett egy új tudatmódosító szerekkel kapcsolatos kísérletben is, és kórházakban dolgozott olyan betegekkel, akiket a regény szereplői ihlettek. Ám három évvel könyvének megjelenése után kiderült, lehet nem csak a karakterei őrültek meg.

Hiba lenne azt állítani, hogy Kesey megvetette a pszichedelikus drogokat, hiszen legtöbb könyvét LSD hatása alatt írta.

1965-ben ugyanis Kesey öngyilkosságot színlelt, amikor letartóztatták marihuána birtoklásáért, ami akkoriban illegális drognak számított az Egyesült Államok egész területén. Ezért úgy döntött, hogy a kaliforniai Eureka közelében, egy sziklafal melletti úton leparkolja a járművét a barátai segítségével, és egy búcsúlevelet hagy hátra, amelyben az áll:

Óceán, Óceán, a végén legyőzlek"

Egy jó barátja segítségével Mexikóban talált menedéket. A média pedig bevette az állítólagos történetet, de a hatóságok nem hittek neki. Így nyolc hónapnyi FBI-nyomozás után elfogták, és öt hónapra börtönbe került Redwood Cityben, majd 1967 novemberében szabadult.


Forrás: ITT

A figyelmetekbe ajánljuk