három ember áll egy pincében, kezükben borospohár, egyikük bort tölt
Vince Magazin/Csomor Alexander

Itt a lehetőség! Először kóstolhatjuk meg a világbajnok magyar bort!

Első alkalommal rendezik meg november 5. és 6. között a Vince Gálát, ahol akár a Jammertal pincészet 2015-ben palackozott Cassiopeiáját is megkóstolhatjuk. Miért olyan különleges ez? Azért, mert a magyar tétel a világ egyik legrangosabb boros versenyén megszerezte az első helyet.



Az eseményt a budapesti Marriott Hotelben tartják, ahol a nagyközönség előtt kerül átadásra 33 kategóriában a Vince Díj. A látogatók nem csak megfigyelőként, de fogyasztóként is részt vehetnek az gálán, hiszen megkóstolhatják az összes döntőbe jutott bort: több mint 90 pincészet, illetve párlatkészítő termékét.

Váltsd meg már most a jegyed a november 5-6-i Vince Gálára!

Már csak azért is – ahogy azt feljebb is jeleztük –, mert először kóstolhatjuk meg a Jammertal pincészet Cassiopeia Merlot 2015-ös tételét, mely idén júliusban megszerezte a Concours Mondial de Bruxelles 2021 abszolút első helyét.

A világ egyik legrangosabb és legnagyobb merítéssel dolgozó nemzetközi borversenyén közel hét és félezer vörösbor közül kapta meg a legmagasabb pontszámot és vele a Grand Gold Medal Revelation Red Wine kitűntető címet – ebben az elismerésben korábban még egyetlen magyar pincészetnek sem volt része.

A bort pohárban Magyarországon eddig még csak a sajtó és szakma képviselői kóstolhatták meg, a győzelem alkalmából tartott villányi ünnepségen, a többi érdeklődőnek bizony egy egész palackkal kellett vásárolni belőle.

A figyelmetekbe ajánljuk