Szuperszámítógéppel szimulálták, hogyan terjed a koronavírus egy közösen elfogyasztott négyfős vacsorán. Az animáción végigkísérhető folyamat meghökkentő.


A japán Fudzsi-hegy után elnevezett, a kobei RIKEN Számítástudományi Központ tulajdonában lévő Fugaku szuperszámítógép segítségével szimulálták a cseppfertőzés útján terjedő vírus fertőző-képességét.

A videón egy négyfős vacsorajelenetet szimuláltak, amelyben az emberek maszk nélkül, önfeledten beszélgetnek egymással. A felvételből kiderül, hogy egy egyszerű társalgás során a velünk szemben ülő személyre kerül a légzőszerveinket elhagyó váladékcseppek öt százaléka, míg a tőlünk átellenesen helyet foglaló személyre az öt százalékos mennyiség egynegyede kerül, amikor felé fordulunk. A legtöbb fertőző váladék a mellettünk ülőt éri el, ha közvetlenül hozzá beszélünk. Ebben az esetben társalgó partnerünket a kilélegzett váladékunk 25 százalékával találjuk célba.

A tudósok megállapították, hogy a vírus terjedését csökkenti, ha a helyiségben magasabb a páratartalom. A videóban összehasonlításképp láthatjuk, hogy egy 30 százalékos páratartalmú szobában, köhögés közben a szervezetünket elhagyó váladékcseppek hat százaléka, míg 90 százalékos páratartalom mellett a kiköhögött váladék mindössze két százaléka éri el a tőlünk két méter távolságra szemben ülő személyt.

A kutatók azt javasolták, hogy ha tehetjük, használjunk párásító berendezést a fertőzésveszély otthoni csökkentésére a közelgő száraz, téli időszakban.

Friss

A Reszkessetek, betörők! anyukája 30 év után megismételte legendás jelenetét

Mutatunk egy okot, amiért érdemes követni TikTokon Catherine O'Harát.
TOVÁBBOLVASOM ÖSSZEOMLÁS

A figyelmetekbe ajánljuk