Csütörtök reggel a regényíró, Honoré de Balzac gondolatait idézzük, aki arra emlékeztet minket, hogy az emberi lélek csodákra képes.

A bűvös erő
A nap idézete Honoré de Balzactól
Hamu és Gyémánt
Balzac hibái
Bár a világirodalom legjelentősebb alakjai között tartják számon, akire a francia realista regényírás megteremtőjeként is szoktak hivatkozni, munkássága hordozott önmagában némi hibát.
Helyesírása koránt sem volt tökéletes – erre vonatkozó korlátai már iskolás korában is megmutatkoztak. Továbbá könyveit adott esetben akár többször is átírta azoknak első megjelenése után.
Erre azért volt szükség, mert nincstelensége miatt – a gyorsabb pénzszerzés reményében – nagyon gyorsan dolgozott, így regényei történeteinek kidolgozására már nem jutott ideje.