Ha unod már az üdítőket, készíts házi szörpöt!​
Készíts a családodnak, barátodnak, párodnak házi szörpöket, amelyek garantáltan finomabbak lesznek, mint a boltban található tartósítószerekkel adagolt társaik.

Almaszörp

Hozzávalók:

  • 3 kg alma
  • minden kg léhez 75 dkg cukor
  • kis darab fahéj
  • szegfűszeg
  • 1 citrom héja és leve

Elkészítése: A megmosott almákat héjastól, kimagozzuk, majd cikkekre vágjuk. Zománcozott lábosba téve, annyi vizet öntünk, hogy ellepje az almákat, többször keverve jól elfőzzük. Hűvös, sötét helyre tesszük, majd körülbelül 2 napig állni hagyjuk. 48 óra elteltével szűrön át lecsurgatjuk, a levét pedig átnyomkodjuk. Minden egyes kilogrammhoz 75 dkg cukrot teszünk. A zománcozott lábosban 5 percig főzzük, majd a fahéjat, szegfűszeget, a citromot is hozzáadjuk. Így főzzük tovább, majd a lé tetején képződő habot leszedjük. Negyed órás forrás után félretesszük. Szűrővel átszűrjük, hideg, sterilizált üvegcsékbe töltjük, lezárjuk, majd ismét sötét, hűvös helyre rakjuk.

Málnaszörp

Hozzávalók:

  • 1 kg málna
  • cukor
  • 1 l víz
  • borkősav / citromsav
Elkészítése: A málnát átválogatjuk és alaposan megmossuk. Egy nagy üvegbe tesszük és kicsit megtörjük a kezünkkel, majd egy vékony ruhával letakarjuk és hűvös helyen egy napig érleljük, majd átszűrjük. A szűrés után annyi kg cukrot teszünk bele, amennyi a lé súlya, illetve annyi teáskanálnyi borkősavat is. A masszát folyamatosan kevergetjük, hogy a cukor elolvadjon. Ha frissen fogyasztjuk, akkor üvegekbe töltjük és a hűtőben tároljuk, de ha télre szeretnénk, akkor egy ép zománcú edényben felforraljuk és forrástól számítva még 2-3 percig főzzük. Ezt üvegekbe öntjük és jól lezárjuk. Még forrón száraz, sterilizált üvegbe tesszük és úgy hagyjuk kihűlni. Sötét, hűvös helyen érdemes tárolni.

Narancsszörp

Hozzávalók:

  • 2 kilogramm narancs
  • cukor
  • víz
Elkészítése: A narancsokat alaposan hámozzuk meg és szedjük gerezdekre. Készítsük el a cukorszirupot: fél liter vízhez adjunk fél kilogramm cukrot, folyamatosan kevergessük, majd forraljuk pár percig. Forrás közben adjuk hozzá a narancsot és öntsük fel még 1 liter vízzel, lassú tűzön főzzük 15 percig, majd vegyük le. Botmixerrel turmixoljuk le, majd hagyjuk kihűlni. Ezt követően szűrjük le és forraljuk fel még egyszer. Ha felforrt tegyük félre és öntsük a szörpöt sterilizált üvegekbe, zárjuk le, hagyjuk kihűlni.


A figyelmetekbe ajánljuk