A Greenpeace betiltaná az európai repülőutakat

A Greenpeace betiltaná az európai repülőutakat

Repülők helyett érkeznek a vonatok?


A népszerű rövidtávú európai repülőjáratok több mint fele helyettesíthető lenne vasúti közlekedéssel – derült ki a Greenpeace által bemutatott jelentésből, amit az OBC-Transeuropa olaszországi intézet készített.

A dokumentum a 150 legfontosabb unión belüli rövidtávú járatot, valamint a 250 legfontosabb Európán belüli rövidtávú járatot elemezte. (Kizárták az elemzésből a szigetek összeköttetését biztosító járatokat, hiszen azok vasúttal nem pótolhatók.) Kiderült, hogy a 30 legnépszerűbb, Európai Unión belüli rövidtávú járat 53 százaléka esetében létezik közvetlen vasúti összeköttetés a két helyszín között.

A legtöbbet használt járatok 10 százaléka esetében a távolság négy óra alatt teljesíthető vonattal, további 19 százalék hat óra alatt. Ausztriában ez – a néhány gyors nappali és éjszakai vonatjáratot is ideszámítva – a rövid repülőutak 80 százalékára érvényes.

A közvetlen éjszakai vonatokkal együtt tehát Európában a rövid járatok csaknem fele kényelmesen helyettesíthető vonatúttal is"

– nyilatkozta a Greenpeace szóvivője, Herwig Schuster.

Éppen ezért a szervezet a könnyen pótolható járatok betiltását követeli Ausztriában, például a Bécset Budapesttel, Prágával és Münchennel összekötő repülőutakét.

Ha az Európán belüli 250 legnépszerűbb repülőjárat mindegyikét vasúti járattal helyettesítenék, az évente 23,5 millió tonnányi szén-dioxidot spórolna meg. Ez Horvátország éves emissziójának felel meg"

– hangoztatta Schuster.

A Greenpeace szerint a cél érdekében a vasút fejlesztésére van szükség, és arra, hogy a repülésnél sokkal olcsóbb legyen. Emellett elsősorban Kelet- és Délkelet-Európában jóval gyorsabbá és gyakoribbá kell tenni a vasúti közlekedést.


(MTI)


A figyelmetekbe ajánljuk