Újfajta irányítási mód érkezik a Google Stadia-ra

Újfajta irányítási mód érkezik a Google Stadia-ra

Augusztusban érkezik az első olyan játék a Google Stadia-ra, amely közvetlenül reagál az érintésekre.


Az Amplitude Studios következő stratégiai játéka, a Humankind lesz az első olyan Stadia-ra is kiadott játék, amely rendelkezik az új, érintésre összpontosító vezérlőrendszerrel – erősítette meg a The Verge-nek a Google. A direct touch a többérintéses ujjbevitelek köré épül, pont úgy, mint egy hagyományos mobiljáték esetében. A Stadia-n ez a funkció korábban nem volt elérhető, mivel a telefonunkon korábban csupán Bluetooth-os eszközökkel vagy gamepaddel lehetett játszani.

A Google által megosztott képernyőfotó jól mutatja, hogyan működik a közvetlen érintéssel történő játék a valóságban. Egy koppintással kiválaszthatjuk a játékon belüli objektumokat, az ujjunkat lenyomva tartva megtekinthetjük a tartalmat, két ujjal lehet törölni vagy visszalépni, az ujjunkat képernyőn húzva a nézeteket lehet állítani és három ujjal pedig megjelenik a szünet menü.

fotó: Google

A játék tartalmazza majd a Stadia State Share funkcióját is, amely lehetővé teszi, hogy egy barátunk ott folytassa a játékot, ahol mi abbahagytuk, úgy, hogy megosztunk vele egy képernyőfotót vagy egy videoklipet.

A direct touch használatának az olyan stratégiai játékok esetében, mint a Humankind, akkor van igazán értelme, ha nincs lehetőségünk kontrollerrel vagy egyéb eszközzel játszani, mivel az ilyen programok megkövetelik a bonyolult menükben való navigálást és a pontosságot.

Az érintőképernyős vezérlés miatt elképzelhető, hogy a Stadia-hoz is hasonló felhőalapú játék streaming szolgáltatók komoly kihívásokkal kell, hogy szembenézzenek, mivel a latency (késés) elég nagy problémát tud okozni a felhasználóknak és a direct touch esetén ez még erősebben érződhet, mint mondjuk egy konzolon. A The Verge azon kérdésére, hogy miként tervezik orvosolni ezt a problémát, a cég nem válaszolt semmit.

A Humankind a tervek szerint 2021. augusztus 17 -én jelenik meg PC -re, Mac -re és Stadia -ra.

A figyelmetekbe ajánljuk