chow mein, pirított kínai tészta

A világ első számú kínai étele: Chow mein, azaz a pirított tészta

A Chow mein (eredetileg taihani chāu-mèn) kínai sült tészta, amit általában zöldségekkel, olykor hússal vagy tofuval készítenek. Az étel népszerű a kínai diaszpórában, a legtöbb külföldi kínai étteremben pedig bárhol megtalálható. Az egyik legközismertebb étele a kínaiaknak.


Hozzávalók:

  • 40 dkg csirkemell filé
  • 500 g kínai tészta
  • 2 db sárgarépa
  • 2 közepes fej vöröshagyma
  • 0.5 kis fej káposzta
  • 1.5 ek gyömbér
  • 1 db chili
  • 2 gerezd fokhagyma
  • 1 ek osztrigaszósz
  • 6 ek szójaszósz
  • 0.5 dl repceolaj
  • só ízlés szerint
  • fekete bors ízlés szerint
  • 2 ek napraforgó olaj

Elkészítése:

A csirkemellet sózzuk, borsozzuk, és kevéske olajon süssük, amíg mindkét oldala nem lesz aranyszínű. Ezt követően a serpenyővel együtt tegyük 180 C fokos sütőbe körülbelül 12 percre.

Mindeközben pedig készítsük elő a zöldségeket. A sárgarépát vágjuk juliennes-re (gyufaszál vastagságúra), a hagymát vékonyabb szeletekre, a káposztát pedig csíkokra. A gyömbért hámozzuk meg, majd késsel aprítsuk fel, a chili paprikát pedig karikázzuk. Az utóbbit csak akkor ha csípősre akarjuk, amennyiben nem, akkor a chili paprikát vágjuk hosszában félbe, távolítsuk el az igazán csípős részt, ezután vágjuk csak bele. Ha elkészült a hús, szeleteljük fel szintén vékonyan.

Következő lépésként tegyük fel főni a tésztát, lobogó sós vízben 2-3 perc alatt elkészül. Szűrjük le, de a főző vizet ne öntsük ki.

Wokban nagy lángon hevítsük fel a repceolajat, majd dobjuk bele a gyömbért, chilit és a zúzott fokhagymát. Folyamatosan kevergessük, nehogy megégjenek. Tegyük hozzá a többi aprított zöldséget is. Pirítsuk pár percig, majd öntsük a wokba az osztriga, illetve szójaszószt, valamint a tészta főzőlevéből egy kicsit, amivel hígítjuk.

Ha összekeveredett a zöldségekkel a szósz, dobjuk hozzá a csirkét is, gyorsan forgassuk össze, legvégül tegyük a wokba a tésztát és keverjük össze a szósszal, és rövid ideig pirítsuk. Ilyenkor is folyamatosan forgatni kell, máskülönben a tészta nem pirul, hanem letapad és leég. Ha kész, azonnal tálalhatjuk is.

(Nosalty)

A figyelmetekbe ajánljuk