Eötvös Péter a mentorprogram egyik hallgatójával
Eötvös Péter Alapítvány / Hrotkó Bálint

Eötvös Péter és a mentorprogram egyik résztvevője

Fiatal tehetségeket mentorálnak a zenei élet kiemelkedő alakjai

A kortárs komolyzenei életben fontos szerepet betöltő Eötvös Péter Alapítvány további három évre nyert támogatást nemzetközi mentorprogramja folytatására.


A program vezető professzora Eötvös Péter (zeneszerző, karmester) és Vajda Gergely (zeneszerző, karmester). 2018-ban Alessandro Solbiati, Kathinka Pasveer, Johannes Schöllhorn, Cathy Milliken és Camilla Hoitenga foglalkozott a fiatal karmesterekkel, zeneszerzőkkel, 2019-ben Heinz Holliger, Kaija Saariaho és Hanspeter Kyburz is dolgozott a mentorált fiatal tehetségekkel a mesterkurzusokon. 2020-ban Fabián Panisello, Olga Neuwirth és George Benjamin tanít majd a kurzusokon.

2021-re különleges mesterkurzust tervez az alapítvány és a Budapest Music Center Kurtág György közreműködésével, valamint Bruno Mantovani és George Aperghis is elfogadták már a meghívást.

A programban való részvételt az Art Mentor Foundation Lucerne támogatja. A mentorált hallgatók évente három budapesti és egy európai mesterkurzuson tanulhatnak és mutatkozhatnak be az alapítvány szervezésében, ezen kívül egyéni konzultációkon vesznek részt zenei menedzserekkel, zenekarvezetőkkel, fesztiváligazgatókkal, kommunikációs szakemberekkel, valamint lehetőségük nyílik nagy koncerttermek, operaházak látogatására és személyes kapcsolatok kialakítására is.

Kik vettek részt a korábbi évek mentorprogramjain?

\u200bA 2018-as mentorprogram r\u00e9sztvev\u0151i, E\u00f6tv\u00f6s P\u00e9ter \u00e9s Vajda Gergely

A 2018-as mentorprogram résztvevői, Eötvös Péter és Vajda Gergely

Eötvös Péter Alapítvány / Hrotkó Bálint

A 2018-as évben Toby Thatcher (Ausztrália / UK) és Su-Han Yang (Taiwan) karmesterek, valamint Alex Nante (Argentína-Olaszország) és Aaron Holloway-Nahum (USA) zeneszerzők kezdhették el a programot, akik a CAFé Budapest keretében megrendezett koncerttel zárták mentori évüket. Alex Nante meglepetés-kompozícióval is köszöntötte Eötvös Pétert a koncert szünetében.

2019-re Donghoon Shin (Dél-Korea) és Mikel Urquiza (Spanyolország) zeneszerzőket és Rémi Durupt (Franciaország) és Boon Hua Lien (Szingapúr) karmestereket választották ki a professzorok. 2020-ban Leonardo Marino és Hankyeol Yoon zeneszerzőként valamint Joanna Slusaczyk és Holly Hyun Choe karmesterként kapott lehetőség a programban való részvételre.

Milyen lehetőségeket kapnak a mentoráltak?

\u200bVajda Gergely zeneszerz\u0151, karmester \u00e9s a mentorprogram egyik r\u00e9sztvev\u0151je

Vajda Gergely zeneszerző, karmester és a mentorprogram egyik résztvevője

Eötvös Péter Alapítvány / Hrotkó Bálint

A mentorprogram évenként 2 zeneszerzőt és 2 karmestert fogad, akik közösen dolgoznak a program folyamán és reményeink szerint később a karrierjük során is segíthetik egymás munkáját. A mentorprogram koncertjeit élőben követhetik a Budapest Music Centerből. A hallgatók folyamatosan követik egymás munkáját, és már nagyon sok együttműködést is kialakítottak, valamint nagy sikerrel vesznek részt a nemzetközi zenei életben, folyamatosan kapnak megrendeléseket, vezénylési lehetőségeket.

A program résztvevői nagyzenekari bemutatkozási lehetőséget is kapnak. Toby Thatcher a Pannon Filharmonikus Zenekart vezényelte nagy sikerrel Pécsett, Aaron Holloway-Nahum klarinétversenyét mutatták be Horia Dumitrache közreműködésével. Su-Han Yang az MR Szimfonikus Zenekar élén mutatkozott be a héten a Zeneakadémián, Alex Nante fuvolaversenyét vezényelte Camilla Hoitenga közreműködésével.

2020-ban Mikel Urquiza ütőhangszerre írt új darabját az Óbudai Danubia Zenekar fogja bemutatni a Zeneakadéminán Rémi Durupt vezényletével, Janca Dániel szólista közreműködésével, míg Donghoon Shin új hegedűversenyét a Pannon Filharmonikus Zenekar adja majd elő, Baráti Kristóf közreműködésével, vezényel Boon Hua Lien.

Így néz ki egy mesterkurzus

Az Eötvös Péter Alapítvány korábbi mesterkurzusáról mutatunk egy videót is.

További információk és a mentorprogram részletes kiírása az Eötvös Péter Alapítvány honlapján olvasható.

A figyelmetekbe ajánljuk