person playing soccer

Az adidas által viselt mezek nem jutottak túl messze a tornán, kisebb márkák viszont nagyot villanhattak a végén is.


Amikor egy nagy sportesemény van, amire rászegeződik a világ szeme, mint például most a foci EB, a csapatok és a játékosok mellett a márkák is versenyben vannak. Az Athletic Interest most megvizsgálta ezt alaposabban, hogyan is teljesítettek a márkák. A Coca-Cola például az egyértelmű vesztesek közt van a Cristiano Ronaldo mozdulat miatt. Na de mi a helyzet a nagy mezgyártókkal?

Az adidas is a nagy vesztesek közt emlegethető, miután az általuk öltöztetett belga és portugál válogatott mindössze a negyeddöntőig jutott csak, a spanyolok pedig az elődöntőig. A nagy győztes pedig a Puma volt, ami szintén három csapatot öltöztetett a negyeddöntőben, ebből az olaszok végül meg is nyerték a tornát. A dánoknak hála a kisebb szereplők közül a Hummel mehetett még nagyot.

A Nike-mezt viselő angolok csak a döntőig jutottak, de cipők terén a cég nem szomorkodhat. Több, mint fele a játékosoknak ugyanis pipás logójú cipőben focizott a tornán, ahogy a gólok több, mint felét is abban rúgták a játékosok. Itt az adidas is találhat némi vigaszt. Ugyanakkor érdemes kiemelni a New Balance-t, mint ezen a piacon kisebb szereplőt, ami Raheem Sterling menetelésének hála szintén főszerepet kaphatott a tornán.

Reklámok terén szintén a Nike nyert, pedig hivatalosan nem említhette a reklámjában az EB-t. Reklámjuk nézettségben simán leverte az EURO2020-szal brandingelt szpotokat. Szóval a foci EB abszolút győztese márkák terén a Nike volt. Játékosok népszerűségét illetően pedig visszakanyarodhatunk a Coca-Cola rémálmainak új főszereplőjéhez, Ronaldohoz, aki a torna alatt szakította át a 300 millió Instagram-követőt, már 315 milliónál tart.


A figyelmetekbe ajánljuk