Crew Dragon űrhajó landolás óceán
Youtube/NASA

Az éjszaka közepén landolt Elon Musk űrhajója az óceánban

Hozzászokhatunk, hogy szinte hetente érkeznek majd a bejelentések.


168 világűrben töltött nap után visszatért Elon Musk űrhajója, a Crew Dragon, és vele együtt a három amerikai és egy japán űrhajós is. A leszállást az amerikai űrkutatási hivatal, a NASA élőben közvetítette, amelynek úgy tűnik nem veszi el minden energiát a Mars meghódítása.

A videón a landolás pillanata egy óránál megtekinthető.

A Crew Dragon a Nemzetközi Űrállomásról (ISS) csatlakozott le, hogy utána helyi idő szerint hajnali 2 óra 56 perckor becsapódjon a Mexikói-öbölbe, a floridai Panama City közelében. Mindez több okból is nagy szó:

ez volt a SpaceX első üzemszerű visszatérése, és egyben az első sötétségben végrehajtott leszállás azóta, hogy az Appolo-8 1968-ban visszatért a Holdról.

A Resilience nevű űrkabin a tervek szerint vált le az űrállomás Harmony nevű moduljáról. A négy űrhajós – Michael Hopkins, Victor Glover és Shannon Walker, valamint Nogucsi Szoicsi – útja a Földre mintegy hat és félóra volt.

Michael Heiman, a küldetés irányítója még egy kis humort is megengedett magának a feszült landoláskor:

„Üdvözöljük önöket újra a Földön és köszönjük, hogy a Space X-el utaztak. Ha bármelyikük visszatérő utas lesz, annak 108 millió kilométert írunk jóvá"

– mondta.

Mike Hopkins erre csak viccesen annyit felelt, hogy elfogadják az ajánlatot, de egy másik útra szeretné beváltani.

Abban biztosak lehetünk, hogy a SpaceX-nek mindez csupán bemelegítés volt, és a jövőben számos alkalom lesz beváltani az ajándékot.


A figyelmetekbe ajánljuk