Egzisztenciális szorongásról mesél egy Central Parkban játszódó kisfilm

Alisha Liu Los Angeles-i művész animációs kisfilmjében az egzisztenciális szorongást ragadja meg.


Az egzisztenciális szorongás rengeteg embert érint. Alisha Liu megrendítő animációja a kellemetlen állapotot két barátnő beszélgetésében mutatja meg, amely egy átlagos vasárnap délután a Central Parkban folyik éppen. A főszereplő megszakítja a beszélgetés nyugalmát azzal a kérdésfelvetéssel, hogy mi is az életünk értelme. Felveti továbbá az emberi jelentéktelenséget és megjelenik az a mindent elsöprő érzés is, hogy semmi sem számít igazán.

A kisfilm eltávolodik a parktól, a járókelőktől és eljut a Föld peremére, onnan pedig a galaxisba vezetnek képkockái, emberi jelentéktelenségünket hangsúlyozva. A kisfilm végén Liu emlékeztet minket arra, hogy ez a vasárnap délután nagyon szép, inkább élvezzük ki az aggodalmaskodás helyett.

Liu a CalArtsban töltött második évében készítette a filmet, melyet többi munkájával együtt megtekinthetünk Vimeo-csatornáján keresztül.

De mi segíthet a valóságban az egzisztenciális szorongás csökkentésében? Pálinkás-Panyi Anna pszichológus szerint a következő lépések lehetnek segítségünkre:

  • Szorongásunkat alakítsuk félelemmé: segíthet, ha pontosan megfogalmazzuk azt, amitől tartunk.
  • Keressünk vonatkoztatási pontot: ismerjünk meg olyan történeteket, ami a mienkhez hasonló, keressünk hasonló problémával küzdő és megoldó embereket, akik aztán vonatkoztatási pontként szolgálhatnak.
  • Definiáljuk erősségeinket: nagyon fontos a visszajelzés kérése környezetünktől, ezáltal megtudhatjuk, miben vagyunk erősek. Fejlesszük és kamatoztassuk ezeket az életben.
  • Gondoljuk át, milyen tevékenységek közben szoktunk flow-élményt átélni: az áramlatélmény nagyon fontos a szorongás csökkentésében. Amennyiben régen tapasztaltuk meg utoljára azt, milyen belemerülni egy tevékenységbe, próbáljuk meg átélni minél előbb és minél gyakrabban.
  • Erősítsük meg társas kapcsolatainkat: a baráti kapcsolataink segíthetnek minket nehéz időszakokban is. A kisfilm is tulajdonképpen azt mutatja be, ahogyan egyik barát megosztja a másikkal szorongásait, az pedig reagál rá. Ez nagyon fontos mankó a hétköznapokban.

(Forrás: Colossal, Hvg)

A figyelmetekbe ajánljuk