Dűne

A filmet a kritikusok többsége dícséri, a nézői visszajelzések is pozitívak, na de mi a helyzet a számokkal?


Bemutatták világszerte a mozik Denis Villeneuve Dűnéjét, ami a széria első könyvének csak felét dolgozta fel, éppen ezért a sokat sejtető Dűne: Első Rész felirat szerepelt a film elején. Igencsak ambíciózus, hisz pár évtizede egyszer már felsűlt egy próbálkozás a mozikban. Ugyanakkor a nézők úgy tűnik, nem hagyták cserben a készítőket. 40,1 milliós amerikai nyitóhétvégéjével ugyanis alaposan túlszárnyalta a 30 milliósra várt elvárásokat.

Ezzel ezzel a legjobban nyitó filmje a Warnernek azóta, hogy egyszerre kínálja alkotásait a nézők számára moziban és HBO Maxon is. Úgy tűnik, hiába lehetett otthon is megnézni, ez egy olyan film volt, amit az emberek jó nagy része mindenképpen jó nagy vásznon akart látni, szemben mondjuk az új Space Jammel, amitől szintén sokat várt a stúdió. Globálisan pedig már 220 milliónál jár.

Ez a 165 milliós költségvetés és a legalább ugyanennyi marketingköltség mellett egy igencsak bíztató nyitány. Különösen figyelembe véve azt, hogy a mozinézők nagyon pozitív értékeléseket adtak rá, vagyis nem fog óriásit zuhanni. Kijelenthetjük tehát, hogy lesz Dűne: Második Rész? Valószínűleg igen. A stúdió egyik fejese ugyanis arról beszélt, hogy nem csak szigorúan a mozibevételek alapján fognak dönteni, hanem az alapján, mindent egybevéve mit tesz a film a stúdióért. Vagyis ha HBO Maxon is jól teljesít, továbbá presztizsértékkel bír, akkor folytatódni fog. Ezeket pedig mind gyakorlatilag ki is pipálhatjuk.

(Forrás: Variety)


A figyelmetekbe ajánljuk