
Összeszedtünk néhány legendás zenészről szóló készülő filmet, hogy az Elvis után is legyen, ami lázban tart. Többek közt lesz film Leonard Bernsteinről, Madonna pedig saját maga rendező a róla szóló filmet.

A Covid miatti kimaradt évek után idén végre visszatér a Sziget fesztivál, ha pedig megvan a jegyed, de gondban vagy a programot illetően, ajánlunk pár izgalmas, kevésbé ismert fellépőt a nagy nevek mellé. Remélhetőleg találsz magadnak pár olyan koncertet a listából, amit majd örülsz, hogy nem…

Úgy tűnik, hogy a zene és a hangok csak akkor csökkentik az egerek fájdalmát, ha meghatározott hangerőn szólnak.

Már csak napok vannak hátra Beyoncé legújabb nagylemezének megjelenéséig, és nagyjából az év felénél tartunk, szóval kiváló alkalom ez arra, hogy megálljunk egy pillanatra, hogy megnézzük, mi vár még ránk az év során. Akad ugyanis pár egészen izgalmas, már bejelentett album, amit nem érdemes…

A mitológiában az isteneknek sem szokott általában akkora hatalmuk lenni, mint Beyoncénak a valóságban, ez pedig egy újabb példa erre.

Időről-időre filmekben láthatunk fiktív popsztárokat, akik a narratíva szerint éppen egy rossz dalt ad elő. Ezek a dalok rendszerint népszerűvé válnak, az adott mozgókép sikerének fényében akár a slágerlistákig is repítve az adott számot. Valahogy a filmek és sorozatok nem szokták jól bemérni a…

Jövő héten bemutatják a magyar mozikban is a különleges stílusáról ismert Baz Luhrmann (Rómeo + Júlia, Moulin Rogue!, A nagy Gatsby) legújabb ambíciózus filmjét, az Elvist, ami a címszereplő zenészlegenda életét meséli majd el. Ha elkapott már a zenés láz, most ajánlunk 5 különlegesebb darabot a…

2014 óta először gyűlnek össze a hazai bárzongorista szakma legnagyobb alakjai, hogy megmutassák tehetségüket. Az izgalmas verseny elsődleges célja, hogy színvonalas zenei programmal lepjék meg a balatoni nyár rajongóit, valamint hogy a közönség megismerje bárzongorázás kiemelkedő magyar művészeit.
június 14., 2022 ● Hamu és Gyémánt
8 év után visszatér hazánk egyik legrangosabb bárzongorista…
Hamu és Gyémánt
május 28., 2022 ● Hamu és Gyémánt
Nehéz a napod? Ezzel az apró trükkel szinte egyből…
Hamu és Gyémánt
május 23., 2022 ● Kovács Rebeka
Mick Jagger nem igazán örül, hogy hozzá hasonlítják Harry…
Kovács Rebeka

A zongora még mindig egyike a legnépszerűbb hangszereknek, dacára annak, hogy nem éppen a legegyszerűbb megoldani a beszerzését és az elhelyezését. A klasszikus, nagyméretű hangszer helyett ugyanakkor egyre gyakrabban esik a választás a valamivel kompaktabb, azonban nagyon sok plusz funkcióval…
május 20., 2022 ● Hamu és Gyémánt
Digitális zongorák – a klasszikus és az új zseniális…
Hamu és Gyémánt


