
A Fodor’s minden évben közzétesz egy úgynevezett kontra ranglistát, amiben azokat az úti célokat sorolják, melyeket a tömegturizmus miatt érdemes lehet elkerülni. Ugyanakkor a vállalat hangsúlyozza, hogy ezzel a listával nem leértékelni szeretnék a desztinációkat. A felmérés célja csupán az, hogy…

Mindannyian idilli karácsonyra vágyunk, melynek egyik legfontosabb eleme a szűnni nem akaró hóesés. Gyakran azonban elfelejtjük, hogy ezek a jégkristályosodott vízcseppek – ha túl sok van belőlük – pontosan ugyanolyan veszélyesek tudnak lenni, mint bármely időjárási jelenség. Alábbi cikkünkben ezt…
december 24., 2023 ● Hamu és Gyémánt
Vérfagyasztó időjárás – a történelem 4 legnagyobb hóvihara
Hamu és Gyémánt

Bár a karácsony közeledtével a legtöbben vágyjuk a hideg, hóeséses időt, ez az igényünk december 27-én áltálban meg is szűnik. Vannak azonban olyanok, akik nem kerülhetik el a csontig hatoló zimankót, ugyanis a település, ahol laknak, bolygónk örökhidegre kárhoztatott részén fekszik. Ilyenből…
december 22., 2023 ● Hamu és Gyémánt
8 hátborzongatóan hideg hely a világon, ahol mégis élnek…
Hamu és Gyémánt

Sanghajt sokáig Kelet Párizsaként hívták, majd a kínaiak úgy gondolták: valóban lemásolják a francia fővárost. Ma már elég Sanghajban felszállni egy nagysebességű vonatra, és alig egy órával később megérkezhetünk Tianduchengbe, ami kiköpött mása a fények városának.
december 20., 2023 ● Hamu és Gyémánt
Egy elhagyatott kínai város, ami megszólalásig hasonlít…
Hamu és Gyémánt

Sokak számára a karácsony egyet jelent a havazással, ám az elmúlt évek során ritkán fedte be a hó a hazai tájakat az ünnepek során. Ennek apropóján 5 olyan várost sorolunk fel, ahol biztosan fehér karácsonyra számíthatsz.
december 15., 2023 ● Hamu és Gyémánt
5 város, ahol biztosan fehér karácsonyra számíthatsz
Hamu és Gyémánt

A brit főváros a karácsony előtti időszakban különösen vonzó úti cél, de a város az év bármely időszakában tartogat jó dolgokat, legyen szó történelemről, építészetről, gasztronómiáról vagy művészetről. Ha a következő 5 tárgynak helyet találunk az otthonunkban, egy kicsit mindig velünk lesz…
december 14., 2023 ● Hamu és Gyémánt
London, baby! – 5 tárgy, ha Londonba húz a szívünk
Hamu és Gyémánt

Sarkvidéki időjárás tombol Oroszországban, a hőmérséklet Szibéria vadonjában akár mínusz 58 Celsius-fokig is süllyedhet.
december 10., 2023 ● Hamu és Gyémánt
A világ leghidegebb városában elviselhetetlen mínuszok…
Hamu és Gyémánt

Egy új felmérésből kiderült, hogy az egész világot tekintve Szingapúrban és Zürichben a legdrágább az élet.

A kínai Csöcsiang tartományban található mesterséges Qiandao-tó nyugodt felszíne alatt egy víz alá merült, időbe fagyott világ fekszik: Sicseng ősi városa, Kína császári múltjának 600 éves maradványa.
november 28., 2023 ● Hamu és Gyémánt
Tökéletes állapotban van a 600 éves víz alatti város Kínában
Hamu és Gyémánt

Egy friss kutatás a vidéki Magyarország új építésű lakáspiacát vizsgálta meg. A felmérést végzők természetesen arra voltak leginkább kíváncsiak, hogy hol lehet a legjutányosabb és legmagasabb áron ingatlanhoz jutni a fővároson kívül.
november 19., 2023 ● Hamu és Gyémánt
Ezeken a vidéki településeken tudunk a legolcsóbban…
Hamu és Gyémánt

Egy utazási oldal több mint 100 európai úti célhoz kapcsolódó Instagram-adat alapján összeállított egy listát, amely alapján megtudhatjuk, mely városok jöhetnek velünk szembe leggyakrabban a közösségi médiában. Bár hazánk fővárosa elég erősen jelen van a különböző internetes platformokon, a listára…
október 18., 2023 ● Hamu és Gyémánt
Fotogén úti célok? Íme Európa 5 legtöbbet fényképezett…
Hamu és Gyémánt

Befogadó közeg, turistabarát árak és megfelelő infrastruktúra – csakhogy egy párat említsünk a jelzők közül, melyek meghatározóak lehetnek egy-egy város „barátságossági indexének” kialakulásakor. Persze sajátot is összeállíthatunk, de kiindulhatunk abból a listából is, amit nem régiben állítottak…
október 17., 2023 ● Hamu és Gyémánt
Egy magyar sincs Európa legbarátságosabb városai között, de…
Hamu és Gyémánt