
A SpaceX az elmúlt években több űrmissziójával is úttörőnek számított és nincs ez másként a mostani, Fram2 névre keresztelt küldetéssel sem, ez ugyanis az első emberekkel végrehajtott űrutazás, amely a Föld sarkvidékeit kutatja.

Ahogy arról mi is több helyen beszámoltunk, 2032 végén a Földhöz rendkívül közel halad majd el a 2024 YR4 névre keresztelt kisbolygó. Kezdetben a NASA kutatói viszonylag nagy esélyt jósoltak annak, hogy az aszteroida becsapódik, de ennek a valószínűsége ma már az egy százalékot sem éri el. Teljesen…

Ahogy az elmúlt években megállíthatatlanul felgyorsult a Mars kutatása, úgy találunk egyre több és több meglepő képződményt a bolygó felszínén. Ám az, amire most bukkant a Perseverance marsjáró, még a tudósokat is megdöbbentette.
április 01., 2025 ● Turi Dániel
Semmire sem hasonlító képződményt találtak a Marson – fotó!
Turi Dániel

A bolygó barátságtalan természete ellenére méretét, tömegét és összetételét tekintve is hasonlít a Földhöz. Ennek okán a tudósok nem tartják kizártnak, hogy az idők során valaha élet is lehetett rajta. Egy kutatócsapat most egy teljesen új képlet segítségével igyekszik mindezt bebizonyítani.
március 31., 2025 ● Hamu és Gyémánt
A tudósok új módszerrel próbálnak rájönni, hogy vajon…
Hamu és Gyémánt

A vörös bolygón uralkodó extrém időjárási környezet miatt rendszeresen pusztító porviharok súlyos légzőszervi problémákat okozhatnak az ott tartózkodó asztronauták számára. Mint kiderült, nem ők az egyetlenek, akik ki lesznek téve a káros hatásoknak.
március 30., 2025 ● Hamu és Gyémánt
A mérgező marsi por komoly egészségügyi kockázatot…
Hamu és Gyémánt

Lassan tizennégy év telt el azóta, hogy a NASA marsjárója, a Curiosity elérte a vörös bolygó felszínét. Az elmúlt több mint egy évtizedben a szerkezet rengeteg hasznos információval szolgált a Marsról, de nemrégiben egy olyan felfedezést tett, amilyenről csak álmodni mertek a tudósok.

A földön túli élet kutatása szinte egyidős az emberiséggel, az idegen létformák iránt érzett kíváncsiság pedig egyre csak nőtt az elmúlt évtizedekben, köszönhetően az egyre fejlettebb eszközöknek. A New Atlas beszámolója szerint egy kutatócsoport nemrégiben egy elképesztően egyszerű, mégis…
március 26., 2025 ● Turi Dániel
A NASA egy lépéssel közelebb került az idegen életformák…
Turi Dániel

Alapvető tény, hogy az univerzumban minden bolygó és minden galaxis folyamatosan kering. Az égitestek mozgását alaposabban megvizsgálva egy tudósokból álló csoport azonban arra a következtetésre jutott, hogy könnyen lehet, hogy a világmindenség maga valójában egy fekete lyukban született, és azon…
március 25., 2025 ● Turi Dániel
Tudósok szerint lehetséges, hogy a teljes univerzum egy…
Turi Dániel

A növekvő károsanyag-kibocsátás jelentősen csökkentette az alacsony Föld körüli pálya teherbíró képességét.
március 13., 2025 ● Hamu és Gyémánt
Tudósok szerint egyre többször kell majd a Földre zuhanó…
Hamu és Gyémánt

Ha van valami, ami igazán különlegessé teszi a Szaturnuszt, az nem más, mint a bolygót körbeölelő óriási gyűrű, ami főleg jégtörmelékekből és porszemcsékből áll. Az univerzum persze mindig tartogat meglepetéseket, így történhet meg az, hogy a hónap végén szinte teljesen eltűnnek majd a planéta…

A gyors rádiókitörések az univerzum azon rejtélyei közé tartoznak, melyeket a mai napig nem sikerült teljes mértékben megértenie az emberiségnek. A Science Alert információi szerint nemrégiben újabb ilyen jeleket sikerült rögzíteni a tudósoknak, ám ezek egy olyan helyről érkeztek, amire senki nem…

A túlzott tisztaságot általában sehol sem tekintjük hátránynak, a tudósok azonban megállapították, hogy a Nemzetközi Űrállomás (ISS) annyira steril, hogy az negatív hatással lehet az űrhajósok egészségére. A földi kutatók szerint kicsit össze kellene koszolni – írja a The Guardian.
március 04., 2025 ● Hamu és Gyémánt
Túlságosan tiszta a Nemzetközi Űrállomás, bajba kerülhetnek…
Hamu és Gyémánt