
Egy átfogó kutatás során szakértők közel 20 ezer olyan családot tanulmányoztak, ahol a szülők egynél több gyereket neveltek. A kutatás eredményeiből kiderült, hogy bizonyos szempontok alapján, tudat alatt valóban minden szülőnek van kedvence.
2025. január 21. ● Hamu és Gyémánt
Egy tanulmány bebizonyította: tényleg minden szülőnek van…
Hamu és Gyémánt

Egy római kori temető feltárása során közel két tucat latin és gall feliratú ólomtábla került elő a franciaországi Orléans környékén. Az úgynevezett „átoktáblákat” együtt temették el a halottakkal, a rajtuk lévő írásokkal pedig az élőknek üzentek.

Ha a Vezúv nem tör ki időszámításunk után 79-ben, valószínűleg Pompeji is csak egy lenne a sok, római kori város közül. Csakhogy a vulkánkitörés és annak következményei miatt erről a viszonylag nagy ókori településről sokkal többet tudunk, mint a többiről. A gazdag és titkokkal teli várost a…
2025. január 20. ● Turi Dániel
Titkok a hamu fogságából: 5 dolog, amit biztosan nem tudtál…
Turi Dániel

Több mint 100 olyan vulkán húzódik az antarktiszi jég alatt, amely hamarosan aktivizálódhat. Egy friss tanulmány szerint a veszély mértéke attól is függhet, milyen ütemben olvad az őket elfedő jégtakaró.
2025. január 19. ● Hamu és Gyémánt
Vulkánkitöréseket idézhet elő az olvadó jégtakaró az…
Hamu és Gyémánt

Kínai kutatóknak sikerült megtalálniuk minden idők legkisebb macskájának fosszíliáit. Az állat közel 300 ezer évvel ezelőtt élt, és annak ellenére, hogy a mai ember tenyerében is könnyedén elfért volna, egy gyilkos ragadozó volt.

A nagypapa paradoxon az időutazás egyik legnagyobb elméleti akadálya. Egy új kutatásnak azonban sikerült feloldania a rejtélyt, ami megnyithatja az időben való ugrálás elméleti lehetőségét.
2025. január 17. ● Hamu és Gyémánt
Úgy tűnik, egy tudósnak sikerült megoldania az időutazással…
Hamu és Gyémánt

Az év első hónapja általában az újévi fogadalmak betartásáról szól. Míg ez néhányaknak gond nélkül sikerül, addig a legtöbben rövidebb-hosszabb ideig tartó küszködés után feladják a próbálkozást. Mutatjuk, mennyi idő szükséges ahhoz, hogy beépítsünk egy új szokást a mindennapjainkba.
2025. január 16. ● Hamu és Gyémánt
Kiderült, mennyi idő kell egy új szokás kialakításához
Hamu és Gyémánt

A legtöbb kutyatartó jó eséllyel tisztában van azzal, hogy a túl gyakori fürdetés kiszárítja a kedvence bőrét. Ám felmerülhet a kérdés: mi számít soknak, és honnan tudjuk, hogy kedvencünk milyen időközönként igényli a fürdést? A szakértők szerint a válasz nagyban függ a szőrzet és a bőr típusától…
2025. január 16. ● Hamu és Gyémánt
Milyen gyakran kell fürdetni a kutyákat? A szakértő…
Hamu és Gyémánt

A NASA műholdja fagyott, bab formájú foltokat észlelt a Mars homokdűnéi között. A furcsa felfedezés segíthet megállapítani, hogy volt-e valaha is elég víz a Marson az élet fennmaradásához.
2025. január 16. ● Hamu és Gyémánt
Furcsa foltokat kapott lencsevégre a NASA műholdja a…
Hamu és Gyémánt

Különböző statisztikák szerint elképesztő mennyiségű, napi 17 meteorit csapódik a Föld felszínébe. Tekintve, hogy ezeknek a nagy többsége vagy az óceánok környékén vagy pedig lakatlan területeken történik, így szinte sosem sikerül lencsevégre kapni a nem mindennapi jelenséget. Nemrégiben azonban…

Az egész világon, így hazánkban is hihetetlenül elterjedt az a közkeletű gondolat, miszerint egy ember az élete során átlagosan nyolc pókot eszik meg. Persze nem direkt, a szájhagyomány útján terjedő feltételezés szerint ugyanis az állatok éjszaka másznak a szánkba, mi pedig – teljesen…
2025. január 15. ● Turi Dániel
Álmunkban tényleg bemásznak a szánkba a pókok? A tudomány…
Turi Dániel
